Ugrás a cikkhez
Reklám

A Közel-Keleten egyre több migráns adja el szerveit, hogy Európába juthasson - derült ki a holland televízióban szerdán bemutatott Zembla című műsor oknyomozó tudósításából.

Az újságíróknak egy névtelenül nyilatkozó kairói szervkereskedővel folytatott beszélgetéséből kitűnt: már több tucat migráns vállalkozott erre a lépésre, hogy finanszírozni tudja útját Európába. A többségük már Németországban van, de vannak közöttük olyanok is, akik Hollandia, Franciaország, Írország, Nagy-Britannia, Svédország, vagy Norvégia felé vették útjukat.

A tudósítás szerint a törvénybe ütköző szervátültetéseket főleg Egyiptomban hajtják végre. A szervek recipiensei pedig rendszerint közel-keleti államok tehetős polgáraiból kerülnek ki. Egy vese ára a riport szerint mintegy 20 ezer euró (6 millió forint), amely összeget a szervkereskedő kap meg, s határoz arról, ebből mennyit engedjen át az Európába tartó migránsnak.

Frederike Ambagtsheer szervkereskedelemre szakosodott holland kriminológus a televíziós műsorban sugárzott interjújában megjegyezte: első ízben értesült erről a jelenségről. “Ugyanakkor, amennyiben ez valóban így van, akkor nagyon súlyos bűncselekményről van szó, vagyis embercsempészetről, amelynek célja a szervkereskedelem” – hangsúlyozta a szakértő.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából