A múlt hétvégén, augusztus 6-án (egyes források szerint 5-én), 78 éves korában, a születésének is helyet adó németországi Baden-Württemberg tartományban elhunyt Ernst Christof Friedrich Zündel (1939–2017), a holokausztrevizionizmus egyik legjelentősebb, úttörő alakja. Életének története és munkássága napjaink számára is hordoz fontos tanulságokat, így érdemes megemlékezni a gerinces németről.
Mint a zsarnokság ellen harcoló hősök a történelemben mindig, úgy ő is megaláztatásoknak, merényleteknek, meghurcoltatásnak, igazságtalan és embertelen büntetéseknek volt kitéve, s ez így marad halála után is mindaddig, amíg az általa megsebzett zsarnoki rendszer fennáll. Hogy a Zündel által ejtett seb idővel kivérezteti-e a holokausztiparon keresztül anyagi és erkölcsileg manipulatív hasznot húzó kasztot, majd idővel kiderül, az viszont bizonyos, hogy a neves revizionista alaposan ráborította az asztalt a megtévesztés mestereire. Akárhogy is legyen, a jelenlegi zsarnokság bukásának lesz jele, amikor a Zündelhez hasonló igazságharcosok tágabb társadalmi szinten is elnyerik megbecsülésüket.
Ernst Zündel és egyik festménye
Az alábbiakban aktivizmusának csak főbb állomásait és az arra adott zsidó reakciót, illetve az eretnekeket elhallgattatni hivatott zsidó aknamunkát kívánom bemutatni, így aki nem ismerné Zündelt, annak ajánlott Lipusz Zsolt írása, mely részletesebben ismerteti életútját: A holokauszt-csalás leleplezői – III. rész: Ernst Zündel.
A ma ismert (és folyton kozmetikázott) holokausztértelmezés, bár a második világháború propagandájából ered, a háborút követő évtizedekben nem volt annyira szem előtt tartva, mint azt az ember gondolná: egy mai fiatal gyakrabban találkozik a zsidó propagandával, mint az ’50-es, ’60-as évek fiataljai. Mint ismeretes, Winston Churchill, a háború egyik főszereplője, 1948 és 1953 között kiadott hatkötetes, a világháborúról szóló munkájában, bár említi a hitleri antiszemitizmust, nem beszél se gázkamrákról, se az ún. holokausztról. A manipulatív és jól jövedelmező iparág inkább a ’80-as évekre alakult a maihoz hasonló jellegűre.
Bár a holokausztrevizionizmus csak évtizedekkel később nőtte ki magát, a magyar nemzeti oldalon – és a zsidók körében a mai napig – kiváló írói munkássága miatt Marschalkó Lajos neve ismerősen cseng a zsidók káros befolyását és viselkedését elemző írásai és nemzetféltő munkássága révén. Marschalkó azonban kevésbé szerepel a holokausztrevizionisták listáján, holott nemzetközi viszonyban is az elsők között volt: Az 1958-as Világhódítók: Az igazi háborús bűnösök című nagyszerű könyvében a rá jellemző éleslátással, a későbbi revizionistákat megelőző érvekkel és észrevételekkel csapja arcon a propagandistákat (XI. fejezet, 90. o.):
Az auschwitzi, bergen-belseni sírok az életben maradottak számára nem a barbárság elleni örök tiltakozás mementói voltak. Hollywood üzletet csinált belőlük. A keresztény népek megdöbbenéssel állták körül a zsidó sírokat. A zsidók filmmasináival, hangszóróval, fényképezőgépekkel. Az első hírekre a keresztény világ riadtan mondta: valami szégyenletes borzalom történt! A zsidó nacionalizmus headline-jai azt kiáltották: világszenzáció! Most már nekünk, az életben maradottaknak jogunk van a szánalomra, bosszúra, az UNRA-kiváltságra, a gyors kivándorlásra és a - világuralomra!
Ilyen még nem fordult elő az emberiség történelmében.
A keresztény emberiség szánalmat, megdöbbenést, felháborodást érzett. A zsidó túlélők azt mondták: előjogokat kérünk! A nácik áldozata lett anyám, a húgom, az apám. A mártírok nyugodtak a tömegsírokban és a New York-i milliomos, a brooklyni kis szatócs úgy járt, kelt, mintha ő halt volna meg a bergen-belseni táborban és viselte homloka körül a mártírglóriát.
Más népeknek is vannak a halottaik és mártírjaik. Talán nagyobb számban is, mint a zsidóknak. A kremli zsidók dumping-terve következtében hatmillió ember halt éhen Ukrajnában. És a világ nem adott semmi előjogot az ukránoknak. A katyni tömegsírok áldozatai hozzátartozóinak sem adott senki dupla élelmiszerjegyet. A brünni halálmars túlélői nem kaptak kártalanítást. A brombergi vérengzés, a prágai, jugoszláviai tömeggyilkosságok tettesei közül senkit nem akasztottak fel Nürnbergben.
- Hatmillió mártír! - hirdették a zsidó lapok, a nürnbergi bírák, a filmek és rádiók.
- Hatmillió! - borzadt össze a keresztény világ és nem mert szólni még akkor sem, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy egy óriási arányú zsarolási manőver folyik ezzel a számmal.
- Hatmillió! - jajdultak fel a németek, akik a fegyverszünet napjáig semmit sem tudtak a KZ-ekről [táborokról] és akik fölött most megsuhogott a kollektív büntetés korbácsa.
De vajjon tényleg voltak-e hatmillióan?
Ernst Zündel 1977-ben hozta létre a Samisdat Publishers kiadót, melyen keresztül revizionista irodalmat terjesztett, majd a későbbiekben videókat is, interjúkkal, beszámolókkal. 1983-ra már olyan nagyra nőtt a levelezőlistája, hogy zsidó nyomásra a kanadai hatóságok eltiltották a postarendszer használatától, egy Egyesült Államokbeli postafiókon keresztül dolgozott ezt követően. Ezen igazságkutató munkássága miatt ezzel egy időben Sabina Citron, egy „holokauszttúlélő” zsidó szervezet feje feljelentette „hamis hír terjesztése” miatt, egy poros, a régi korokból megmaradt törvényre hivatkozva. Ennek volt eredménye a híres 1985-ös Zündel-per, majd folytatása 1988-ban. A tárgyalások a holokausztrevizionizmus fontos állomását hozták el, Zündel csapata ugyanis durva csapást mért a hivatalos narratíva képviselőire. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy a későbbiekben a holopropagandisták a mai napig ismert vitától való elzárkózást választották, miután irányvonaluk legtekintélyesebb képviselői is megszégyenülten hagyták el a tárgyalótermet.
Ernst Zündel (b) és Douglas Christie (j) az egyik tárgyalásra menvén
Az első per egyik fontos, és a hivatalos álláspontba veszélyes léket ütő eleme volt az akkoriban legnagyobb holokauszt-szakértői tekintélynek számító Raul Hilberg eskü alatti faggatása. Zündel ügyvédje a derekas Douglas Christie (1946-2013) volt, akinek köszönhető többek között, hogy Hilberg beismerte: nincs bizonyíték gázkamrákra. Erre vonatkozó kérdésére Hilberg így felelt:
Hilberg: Mit ért tudományos beszámoló alatt?
Christie: Általában nem kell egyszerű szavakat elmagyaráznom, de „tudományos beszámoló” alatt olyan beszámolót értek, melyet a fizikai bizonyítékot megvizsgáló tudós állított össze. Nevezzen meg egyetlen ilyen beszámolót, mely bemutatja a gázkamrák létezését bárhol a nácik által megszállt területeken.
Hilberg: Továbbra sem értem kérdését. Német vagy háború utáni...
Christie: Nem érdekel, hogy kicsoda – német, háború utáni, szövetséges, szovjet – bármilyen forrás megfelel. Nevezzen meg egyet.
Hilberg: Mit bizonyítandó?
Christie: Azt igazolandó, hogy fizikailag láttak gázkamrát. Egyetlen tudományos beszámolót.
Hilberg: Nem tudom, mit mondjak, ritkán nem tudom, hogy mit mondjak, de... [...]
Christie: Azt szeretném, ha elárulná, tud-e olyan gázkamrákat vizsgáló tudományos jelentésről, melyeket a Zyklon-B-vel kapcsolatban használtak emberek meggyilkolására.
Hilberg: Nem, nem tudok ilyen beszámolóról, hacsak nem, tudja, az valahol a szovjet Lengyel Nyomozóbizottság lublini, majdaneki feljegyzései között szerepel, mert emlékeznie kell arra, hogy a lublini kamrákon, máshogy mondva a majdaneki kamrákon kívül, és a még létező auschwitzi kamrán kívül nem lenne...
Locke bíró közbeszól: Ismer ilyen beszámolót?
Hilberg: Nem.
A tárgyalások egy hosszas, írott beszámolója itt érhető el (a fenti rész a 102-104. oldalakon olvasható), egy rövidebb (tükrözve itt) és egy hosszabb videó összeállítás angolul értőknek alább:
Végül Zündelt bűnösnek mondták ki, de ezt az ítéletet később formai okok miatt hatályon kívül helyezték, melynek eredménye az 1988-as tárgyalássorozat volt. Ebben Hilberg már nem volt hajlandó részt venni. Ezt az eseményt is, akárcsak a három évvel korábbit, hatalmas médiaérdeklődés övezte, mely a revizionisták álláspontjáról gyakran tényszerűen be is számolt, kétségkívül rengeteg emberben életükben először váltva ki eretnek gondolatokat, majd érdeklődést. A ’88-as per egyik jelentős része volt Fred Leuchternek, a kivégzéstechnológiák amerikai szakértőjének jelentése, a hírhedt Leuchter-beszámoló. Ez, bár nem tökéletes, meggyőzően bizonyítja, hogy az állítólagos gázkamrákban nem lehettek „elgázosítások”, és a helyiség nem is alkalmas ilyesmire. Később 1993-ban a német kémikus Germar Rudolf, a tekintélyes Max Planck Társaság egyik kutatója megismételte a vizsgálatot, és egy szakmailag alaposabb jelentésben (The Rudolf Report) végérvényesen szétzúzta a propagandisták állítását: nem voltak elgázosítások Auschwitzban. Rudolf, mint a zsarnoki rendszer ellen lázadó eretnek, természetesen maga is kivívta tudományos vizsgálataival a cenzorok dühét, börtönben is ült (lásd itt).
Zündelt ebben a második perben is elítélték, de az ítéletet végül 1992-ben a kanadai Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte, továbbra is garantálva neki a szólásszabadságot. A bátor és kitartó kutatót a zsidók nem csak jogi úton, de fizikailag is próbálták megállítani. 1995-ben több támadás és merénylet is érte. Háza felgyújtásáért a Zsidó Felfegyverzett Ellenállási Mozgalom nevű szervezet vállalta a felelősséget, majd egy héttel később az amerikai Zsidó Védelmi Liga vezetőjét, Irv Rubint fogták el, miközben be akart hatolni Zündel lakhelyébe. Hetekkel később egy levélbombát kapott Zündel, melyet a torontói rendőrség tűzszerészei robbantottak fel. Később Zündel Amerikába költözött ottani állampolgár feleségéhez.
Kanada legnagyobb napilapjában, a Toronto Starban egy jelentéktelen firkász 2015-ben írt cikket Zündel ezen híres, ismét eladásra szánt egykori lakhelyéről. Cikkében a „humánusok” által gyakran alkalmazott fejére állított értékrend mentén a szerző Zündelt nevezi gonosznak, amiért békésen és emberi hangon beszámolt történelmi kutatásairól, nem azokat a zsidó terroristákat, akik a kutatás szabadságát, és az eltérő vélemény liberálisok által elvileg vallott szentségét tűzzel, erőszakkal kívánták elfojtani: „A 206 Carlton címhez kapcsolódik annak a története, hogy miként válhat valami gyönyörű rondává. Ma a rasszizmus és más gonoszságok gyakran nehezen megfoghatók, föld alatt vannak, a világhálón. Talán kellene legyen egy emléktábla, mely emlékeztetne minket, hogy van egyfajta gonoszság itt a jóságos Torontóban, de arra is, hogy a város azért válhat jobbá is.”
A szabadság és igazság örök ellenségeinek támadása 400 ezer dollárnyi kárt okozott Zündel házában, elpusztítva sok történelmi dokumentumot és ritkaságot
Zündelt később amerikai lakhelyén, ahol feleségével élt, teljesen nevetséges indokkal, a vízumára hivatkozva kitoloncolták az országból, visszaadva őt Kanadának, ahol magánzárkában töltött éveket, majd kiadták Németországnak, ahol további több évet kellett börtönben töltenie. Erről így számol be:
Fogva tartásom alatt alapvető emberi jogok lettek lábbal tiporva folyamatosan, büntetlenül. A legrosszabb börtönök a kanadai fogva tartási központok voltak Thoroldban, Ontarióban és Nyugat-Torontóban, ahol két hosszú évig voltam fogva tartva magánzárkában. Jéghideg volt télen, se cipő, se zokni nem volt megengedett. A cellák elektromos fénye, elégséges az olvasáshoz, 24 órán át fel volt kapcsolva. Minden 20 percben egy kis üvegrésen keresztül néztek be rám, és minden cselekedetemet fáradhatatlanul feljegyezték az őrök: egy lapnyit minden nap. Se méltóság, se magánszféra. Fogkefémet egy műanyag dobozban tartották a csarnokban. Nem volt megengedve, hogy más bentlakókkal beszéljek. A lepedőt háromhavonta cserélték. Se párna, se szék. Amikor feleségemnek, vagy ügyvédemnek írtam, egy magam által a bírósági irataimból épített kupacon kellett ülnöm. Se rádió, se televízió, még a ceruzáim hegyesítésére szolgáló eszköz sem volt. Nem volt golyóstoll, csak ceruzadarabkák, félbevágva egy fűrésszel. Se kanál, se villa vagy kés nem volt megengedett; csak egy fehér műanyag kanál és villa, melyet vissza kellett adni minden étkezés után. Azon ritka alkalmakat leszámítva, amikor az őrök a biztonsági kamerák látókörén kívül némi kedvességet mutattak felém, úgy voltam kezelve, mint a legrosszabb fajta bűnöző. Ez Kanada, ahol éltem és dolgoztam büntetlen előélettel több mint 40 évig.
Zündel a németországi börtönben eltöltött évek után végre 2010-ben szabadult. Az azóta eltelt időben sem volt azonban teljesen szabad, eltiltották mindenféle revizionista aktivizmustól, beleértve a revizionistákkal való kapcsolattartást is – rendkívül féltek ettől az immár legyengült, idős embertől a zsidók. Mivel Zündel nem térhetett vissza az Egyesült Államokbeli otthonába feleségéhez, mozgása is korlátozva volt, így jogilag próbálták kiharcolni, hogy mindez lehetséges legyen. Pár hónapja, áprilisban számolt be felesége, Ingrid Rimland arról, hogy egy zsidó fejes ebben is keresztbe tett a sokat szenvedett párnak:
Ezen határozat szerint, egy disszidens, aki egy olyan vitatott történelmi állítást von kétségbe, mint amilyen az »auschwitzi elgázosítás«, immár egy »erkölcsileg aljas bűnöző«.
Zündel pár napja, augusztus elején, Bad Wildbad-i otthonában halt meg szívrohamban. Testvére, Sigrid talált rá. Csak sejteni lehet, de nyomós okkal, hogy az évtizedes zsidó terror és zaklatás is része volt annak, hogy szíve feladta. Korábban panaszkodott rá, hogy mennyi szívfájdalmat okozott neki eddigi életében mindez, bár feltehetően képletesen értette, ami bizonyos, hogy a könyörtelen, lelketlenül parazitikus zsidó mindent megpróbál eltiporni, ami meggátolja saját önös hasznának megszerzésében: terror, vérengzés, vagy jogi elnyomás, cenzúra, a szabadság és igazság legnagyobb történelmi ellenségei által.
Újságíró: Ön utálja a zsidókat?
Zündel: Nem utálom a zsidókat, nem. Intenzíven ellenszenves nekem a parazitikus természetük és viselkedésük világszerte.
Újságíró: Gondolja, hogy bármiként is alsóbbrendűek önhöz képest? Kevésbé ügyesek, kevésbé intelligensek?
Zündel: Nem. Sok zsidó sokkal intelligensebb és ügyesebb, mint én, de ha csoportokról van szó, ha csoportmorálról beszélünk, akkor mindenképpen vannak hiányosságaik. Képmutatóak egy olyan szinten, olyan hucpával, hogy az elképeszti a gój képzeletet. Ha ráébredsz a parazitizmusra, melyet ezek a könyvek is képviselnek, mint ez Nahum Goldmann által, arról, hogy miként vontak fátylat az európai szemek elé és miként szippantották kárpótlásokba a németeket szélhámossággal... Itt van a Zsidó Világkongresszus elnöke, kimondja mindezt, itt vannak Nyugat-Németország kárpótlásai Izrael számára...
(Ernst Zündel interjúja egy izraeli újságíróval, 1996, videó, 15:08)
A zsidó erőszakos, pofátlan mesterkedés a gazdanép tagjainak elnyomására, megfélemlítésére a Kuruc.info oldalain visszatérő téma, saját írásaimban is már számos alkalommal elemeztem ezt a hatalombitorló aktivizmust. Ilyen az angliai szájzár-törvények beiktatásának folyamatát elemző korábbi írásom például, de ezt a folyamatot láthatjuk máshol is. Még Ausztráliában se képesek a zsidók tiszteletteljes csendben élvezni az ausztrálok vendégszeretetét: nekik hatalom kell, és a befogadók elnyomása.
Az ausztrál törvénykezés „gyűlöletbeszédre” vonatkozó része az faji megkülönböztetésről szóló törvény (Racial Discrimination Act) ún. 18C szekciója (Section 18C). Zsidó szervezetek a szekció kiharcolásának az élén voltak, köztük a B’nai B’rith Rágalmazásellenes Bizottság is, melynek elnöke, Dvir Abramovich így vélekedik a kiharcolt szájzár-törvényről: „Tudjuk munkásságunk révén, hogy az erős és hatásos faji megaláztatás elleni törvények, mint az RDA 18C szekciója, létfontosságú és fontos eszközei az elfogultságból motivált gyűlöletbeszéd által okozott egyedi károk elleni küzdelemnek.”
A szekcióért lobbizandó tucatnyi zsidó szervezet, a Zsidó Diákok Egyesületétől a Zsidó Nők Nemzeti Tanácsáig a népség minden rétege bevetette magát. Ez utóbbi szervezet elnöke, Miriam Bass például így méltatja a gazdanépre szabott szájzárat: „A faji megaláztatás és vallási türelmetlenség, a megfélemlítésre és gyűlöletre való uszítás multikulturális és demokratikus társadalmunk alapjait fenyegetik. A 18D szekció nyomdokain halad a 18C szekció és együtt védelmezik és ünneplik a szólás szabadságát és a harmonikus multikulturális társadalmat.”
A jellemzően perverz mód kifacsart értelmet képviselő zsidó vezető szerint tehát a konkrétan a szólásszabadságot súlyosan korlátozó törvény a szólásszabadságot védelmezi. Természetesen az ilyen orwelli félrebeszélés csak a díszes köntöst biztosítja az embertelen, véleménybűnözőket börtönnel büntető törvény érdekében, s mindennek a „multikulturalizmusnak” a célja a zsidó hegemónia védelme egy kevert és legyengített társadalmon belül. Erről ír cikkében a „holokauszttúlélők” leszármazottja, Ruth Barson, aki az Emberi Jogi Központ jogi képviseletének igazgatója egyik cikkében: “A holokauszt újra megtörténésének esélyei elenyészőek a mai Ausztráliában, de nem lehetünk toleránsak a rasszizmusnak és xenofóbiának akár csak az árnyékával sem. Ezek veszélyesek minden álarcban.”
A zsidóság és a pajzsként maguk elé tartott egyéb kisebbségek védelmét szolgáló, a többieket korlátozó szekció kiharcolása is jelentősen zsidó érdem. A Sydney Morning Herald cikkéből:
Tehát a szabad véleménynyilvánítás, mely nem jelent semmilyen fizikai fenyegetést, két év börtönt ér a zsidó cenzorok miatt, mert nekik az nem tetszik. Nem csak a gazdanép korlátozásának kiharcolásában, de azon korlátok és büntetések védelmében is ugyanúgy erőszakosak a zsidók. Pár éve Tony Abbott akkori ausztráliai miniszterelnök a 18C szekció kiiktatását vetette fel. Azonnal össztűz alá is került, majd a nyomás hatására gyáva módon letett szándékáról. Ennek okáról a zsidó újságíró, Michael Gawenda így ír:
Máshol is a zsidó elitet látjuk a cenzorok szerepében: a franciaországi egyik legjelentősebb zsidó szervezet, a LICRA pár hete elérte, hogy „rasszisták, antiszemiták és homofóbok” 10 évig ne tölthessenek be közügyekben való pozíciót. Így dicsekedik a gazdanép elnyomásának kieszközölésén a szervezet:
Ha ilyen törvény jelen lett volna az 1972-es Pleven-törvényben, többek között Jean-Marie Le Pen és mások nem tudtak volna a francia szavazatokra igényt tartani. [...] Franciaország kétségkívül az első ország, amely törvényhozásban fejezi ki, hogy rasszistáknak, antiszemitáknak, holokauszttagadóknak és homofóboknak nem lehet semmi közük a választásokhoz. A LICRA büszke rá, hogy egy olyan törvényt eredményezett, melynek mércéje történelmi, mint az 1972-es Pleven-törvény volt.
Németországban is tovább korlátozzák a német nép szabadságát, ezúttal a világhálón, a zsidók és idegenek védelmében, melyet persze a zsidó elit méltat: „Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának feje dicsérte az új közösségi oldalas törvényt mint egy erős eszközt a világhálós gyűlöletbeszéd ellen, és hozzátette, hogy egy vizsgálati időszak segít majd megítélni hatásosságát.”
Idehaza is sikeresen gyakorolt nyomást a felforgató, arcátlan zsidóság az őshonos magyarok szabadságának korlátozására: mint emlékezetes, néhány évvel ezelőtt pár MSZP-s zsidó és – Istóczy Győző szavaival – némi morzsáért zsidótányér-nyaló nemzetáruló nyújtott be törvényjavaslatot ezt célozván, majd ezen cél később aztán törvényre is emelkedett. Nem lenne ez a törvény a nyakunkon most, ha gerinces köztársasági elnökünk lett volna, akit nem hat meg a tenyérbemászó zsidó nyomásgyakorlás. Wikipédia:
Pár hónapja a világ egyik legnagyobb világhálós kereskedelmi cége, az Amazon is meghajolt a zsidó nyomás alatt, és tiltotta be számos revizionista mű árusítását. A cenzor szerepében ezúttal az izraeli Jád Vásem holokausztmúzeum volt, akikhez aztán csatlakoztak egyéb zsidó szervezetek is. A korabeli hírek csak pár könyvről szólnak ugyan, de Germar Rudolf több tucatnyi címet sorol fel csak a saját maga által árultak közül, amelyeket elérhetetlenné tett az Amazon. Rudolf szintén rámutat, hogy nem csak konkrétan revizionista könyvek, de meglehetősen (a témát illetően) jelentéktelen címek is tiltásra kerültek:
Alább megtudhatjuk a múzeum igazgatójától, miért is akarja a nem zsidókat megakadályozni abban, hogy történelemkönyveket olvassanak:
A brit újság, az Independent arról számolt be e hónap elején, hogy az Amazon olyan könyveket árul, mint »Tényleg meghaltak hatmillióan?«, »A hatmillió: Tény vagy fikció?« és »A zsidók kiirtásának mítosza« az Egyesült Államokban és Egyesült Királyságban.
Dr. Robert Rozett, a Jad Vasem könyvtárainak igazgatója személyes kérelmet írt az Amazon vezérigazgatójának, Jeff Bezosnak, arra kérve, hogy ne árulja és reklámozza a könyveket.
Dr. Rozett így írt: »Évek óta világos volt már, hogy holokauszttagadó irodalmat szabadon lehet vásárolni az Amazonon keresztül. Sok címhez méltató olvasói kritikák és további hasonló olvasnivalók ajánlásai tartoznak«, írja Rozett, csatolva üzenetéhez méltató kritikák több példáját is olyan könyvekhez, mint »A holokauszt története: Tényleg meghalt hatmillió?« és »A huszadik század átverése: Az európai zsidóság feltételezett megsemmisítésének esete.«
Így folytatta: »Ismételten, tekintve az antiszemitizmus jelenlétét világszerte, mely az utóbbi években jelentősebbé vált, erősen ösztökéljük önt, hogy távolítsa el üzletéből az olyan könyveket, melyek tagadják, torzítják és jelentéktelennek állítják be a holokausztot.«
Értsd: mivel a zsidók pofátlansága, mely a nem zsidók szabadságát akarja korlátozni, folyton ellenszenvet gerjeszt csoportjukkal szemben, ezért most tovább korlátoznák a nem zsidók szabadságát: nem engednék nekik, hogy azt olvassanak, amit akarnak.
Robert Rozett (b) a Jád Vásemben
„Steven Goldstein, az amerikai Kölcsönös Tisztelet Anne Frank Központjának ügyvezető igazgatója az Amazon bojkottjára szólított fel, ameddig az abba nem hagyja a könyvek árusítását mindenhol”, áll a Times of Israel cikkében. Így folytatódik:
A fenyegetés és a zsidó hisztéria hatott tehát, az Amazon beadta derekát és, bár a mai napig találhatók revizionista művek, letiltott számos könyvet. A Brit Zsidók Képviselőházának alelnöke, Marie van der Zyl így nyugtázza mindezt: „Nagyon is üdvözlendő, hogy az Amazon odafigyelt és eltávolította a felháborító címeket honlapjáról. Ezek nem a történelmi becsületesség művei. Ezek antiszemita kísérletek a nácik bűneik alól való felmentésére, és egyben a gyűlölet tüzeinek felizzításai.” Majd a cenzorkodás kéjes örömével hozzáteszi: „Ha a társadalom bármely tagja további felháborító könyveket talál, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, és mi bejelentjük azokat a megfelelő csatornákon keresztül.”
Germán származására való büszkeségére és a Führer iránti tiszteletére való tekintettel az alábbiakkal búcsúzunk Ernst Zündeltől:
a rokonok meghalnak
te magad is meghalsz;
tudok valamiről,
ami sose hal meg:
a halott ember életének híre.
(A Nagyságos szava [Hávamál], a Gestaþáttr 77. bejegyzése)
Adolf Hitler Gerhard Wagner temetésén 1939-ben
Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info
