Ugrás a cikkhez
Reklám

Támadást intéztek egy rendőrségi helikopterrel a venezuelai legfelsőbb bíróság épülete ellen - közölte kedden Nicolás Maduro szocialista elnök, azt hangoztatva, hogy a kormánya megdöntését célzó összeesküvés részéről van szó.

Az elnök szerint a helikopterről rálőttek a legfelsőbb bíróság épületére, és két gránátot is kilőttek rá, az egyik azonban nem robbant fel. Szavai szerint a gép a belügyminisztérium felett is elrepült.

Az incidens akkor történt, amikor Maduro az állami tévé egyenes adásában éppen beszédet intézett az elnöki Miraflores palota előtt újságírónap alkalmából összegyűlt újságírókhoz. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója fegyverropogást halllott, miközben egy helikopter elzúgott Caracas belvárosa felett.

Meg nem erősített beszámolók szerint a gép egy kormányellenes transzparenst húzott maga után, s pilótája egy olyan rendőr volt, aki előzőleg, a közösségi médiában közzétett videoüzenetében lázadónak nevezte magát.

Minden fegyveres erőt mozgósítottak

Az elnök bejelentette, hogy minden fegyveres erőt mozgósított a rend védelmében. “Előbb vagy utóbb kézre kerítjük azt a helikoptert és mindazokat, akik az ország intézményei ellen irányuló fegyveres terrorista támadás mögött állnak” – mondta.

Az olajban gazdag dél-amerikai országban április eleje óta folyamatosak a kormányellenes tüntetések, s a hatóságokkal vívott összecsapásokban legalább 75 ember halt meg. A venezuelai ellenzék különleges gyűlölettel viseltetik a legfelsőbb bírósággal szemben, miután a testület döntések sorozatát hozta Maduro hatalmának megszilárdítására, s közben megpróbálta minden hatalmától megfosztani az ellenzéki többségű törvényhozást. Az ellenzék vezetői emellett jó ideje próbálják rávenni az ország fegyveres erőinek tagjait, hogy ne engedelmeskedjenek az általuk gyilkos diktátornak nevezett elnök parancsainak.

Maduro és hívei fegyvert fognának

Alig néhány órával a történtek előtt Maduro azzal fenyegetőzött, hogy ő és hívei fegyvert fognak, ha szocialista kormányát erővel megdöntené a harmadik hónapja folyamatosan tüntető ellenzék. Maduro ezt egy nagygyűlésen mondta, az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztására július 30-ra kiírt szavazás mellett kampányolva. Tervei szerint a különleges felhatalmazású testület átírná az ország alkotmányát, és átvenné a szerepét más intézményeknek, köztük a jelenleg az ellenzék által uralt parlamentnek.

Beszédében Maduro kijelentette, hogy a nemzetgyűlés összehívása az egyetlen módja annak, hogy békét teremtsenek Venezuelában. Ellenzéke viszont a 2018 végén esedékes elnökválasztás előrehozását követeli, azt állítva, hogy a kormány egy csalárd választásra készül, amelynek valódi célja a szocialista elnök hatalmának megőrzése. Meghirdették a szavazás bojkottját, és nap mint nap tüntetnek a megakadályozására.

Maduro, aki azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy támogatja ellenfeleit és meg akarja kaparintani az ország olajkincsét, keddi beszédében azt jósolta, hogy Venezuela “szétverése” egy hatalmas menekülthullámot fog kiváltani, amely mellett eltörpül majd a Földközi-tenger térségében zajló migránsválság, s mindezért Donald Trump amerikai elnök lesz a felelős.

Az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztását céló július 30-i szavazást a napokban elutasította Luisa Ortega Díaz főügyész és olyan egykor befolyásos kormányzati szereplők is, mint Miguel Rodriguez, a titkosszolgálatok volt vezetője. Rodriguez kedden sajtóértekezleten bírálta Madurót, amiért nem ír ki népszavazást még a nemzetgyűlés megválasztása előtt, ahogy azt elődje, Hugo Chávez 1999-ben megtette. Mint kifejtette, a kormány az alkotmányt megkerülő megoldásokra törekszik, ami csak elmélyíti a válságot.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából