Néhány napja még csak pletykálták, de most a CNN-nek több amerikai kormányzati tisztviselő is megerősítette: távozik a Fehér Házból Gorka Sebestyén, Trump elnök magyar biztonságpolitikai tanácsadója. Hogy Gorkának találnak-e másik pozíciót a kormányban, vagy teljesen elhagyja azt, egyelőre kérdéses, de a CNN forrásai szerint utóbbi az esélyesebb. A Trump legszűkebb tanácsadói csapatában már 2015, vagyis az elnökválasztási kampány korai, előkészítő fázisa óta ott levő Gorka egyszerűen túl sok botrányt kavart az elmúlt hónapokban - szól a nem hivatalos indoklás.




Gorka emigrált magyar szülők gyermeke, Londonban született, de ma már amerikai állampolgár. Rövid, de viharos fehér házi pályafutása előtt Trump kedvenc online lapjánál, a Breitbartnál volt publicista, főleg nemzetbiztonsági, és terrorizmussal kapcsolatos témákban írt, sokszor kritizálva Trump megszólalásait Kínával, Oroszországgal, és a terrorizmussal kapcsolatban. Az elnökválasztás után Trump a Nemzetbiztonsági Tanács tagjává tette, annak ellenére, hogy nem ment át a nemzetbiztonsági ellenőrzéseken.

Már a beiktatási ünnepség után elkezdtek hisztizni a zsidók, mondván, hogy egy régi magyar "szélsőjobbos" szervezet, a Vitézi Rend kitűzőjét viselte, ami miatt rögvest ki is kiáltották nácinak. Később előásták a múltjából azt a 2002-es esetet, amikor egy magyar parlamenti bizottságból tették ki, mert biztonsági kockázatnak minősítették a személyét (egyetemistaként egy brit katonai hírszerző csoporttal állt kapcsolatban). Gorka rengeteget szerepelt az amerikai médiában, tévében-rádióban rendszeresen ő védte Trump biztonságpolitikai lépéseit, beleértve a sokat vitatott beutazási tilalmat a muszlim országokból.

Eltávolítását egy komolyabb politikai játszma részeként értelmezi a CNN, a lépés beleillik a Nemzetbiztonsági Tanácsból a közelmúltban kitett Trump-tanácsadók sorába: Michael Flynn, és a fő Trump-stratéga Steve Bannon után lett ő a következő áldozat.

(Index nyomán)

Korábban írtuk:

- Dübörög a Zsindex: most arról írnak, hogy kiteszik Gorka Sebestyént a Fehér Háztól a nácifasiszta Vitézi Rend miatt

- A zsidók továbbra is Gorka Sebestyén fejét követelik: kiderítették, hogy alapításakor támogatta a Magyar Gárdát
- Gorka Sebestyén napjai meg vannak számlálva - mert a zsidók szemében egyre méretesebb gerenda
- Felbugyogott a kanális Amerikában: a Vitézi Rendet nácizzák Trump magyar tanácsadója apropóján
- Magyar tanácsadója is van Trumpnak - bocskaiban szakértett a Fox Newson