Ugrás a cikkhez
Reklám

Sigmar Gabriel német külügyminiszter ma Izraelben járja a szokásos Canossát, s ennek jegyében már ma reggel sietett a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeumba, ahol kipával a fején elhelyezte a bocsánatkéréses kegyelet koszorúját. Tegnap Gabriel a szomszédos műállamban, a Jordán Hásemita Királyságban is látogatást tett, s a vendéglátóinak kifejezte hálás köszönetét, amiért az arab állam több százezer szíriai menekültet fogadott be az elmúlt esztendőkben. Gabrielt Izraelben az szerencsétlenség érheti, hogy nem fogadja őt Binjámin Netanjáhu zsidó miniszterelnök, ha a német politikus találkozni mer két izraeli emberjogi szervezettel – írja Válláh!Hádásot izraeli hírportál.



Gabriel és Netanjáhu 2016-ban, Berlinben

Sigmar Gabriel német külügyminisztertől előzetesen találkozót kért két izraeli emberjogi szervezet, a megszállt palesztin területeken elkövetett gaztetteket feltáró Sovrim S’tiká (Megtörik a hallgatást – שוברים שתיקה) és a Be’Celem (בצלם) nevű ismert szervezet. Csakhogy az előzőleg egyeztetett találkozóra a mai nap folyamán valószínűleg nem kerül sor, mert a háborús bűnös Binjámin Netanjáhu ultimátumot adott a német politikusnak: ha találkozni mer az említett két szervezet képviselőivel, akkor ő lemondja a vele is eltervezett megbeszélést Jeruzsálemben. Csak feltételezzük, hogy Bibi Likud-vezér azért kívánja megakadályozni a két szervezet és a német külügyminiszter megbeszélését, mert attól tart, hogy az előbbiek lerántanák a leplet a „Közel-Kelet legdemokratikusabb országának” viselt dolgairól.



Gabriel ma reggel a Jád Vásémben járt (fotó: AP)

A Válláh!Hádásot izraeli hírportál a hírrel kapcsolatban megjegyzi: az említett két izraeli emberjogi szervezet képviselői a múltban is rendszeresen találkoztak az Izraelben látogató vezető külföldi politikusokkal, s ilyenkor a zsidó kormány mindig ingerülten reagált. Úgy látszik, a háborús bűnös Bibi a zsebében tudja a németeket, ezért egyenesen ultimátumot adott Sigmar Gabrielnek: ha találkozni mer a két szervezet képviselőivel, akkor a vele való randevúról nyugodtan lemondhat.

A Válláh!Hádásot idézi Gabrielnek a Berlinből történt elutazása előtt tett megalázkodó nyilatkozatát, miszerint: „Az Izraellel való szolidaritásunk abban is megnyilvánul, hogy Izrael és Palesztina egymás kölcsönös megbecsülésével és békességben élhessen egymás mellett. Ezért támogatjuk a felek közötti béketárgyalásokat, amelyeknek célja a két államon alapuló tartós megoldás elérése.”

Pontosan ez az, amiről Netanjáhu és a mindenkori izraeli kormányok hallani ugyan akarnak, de megvalósítani soha. Mert időnként Izrael hajlandó a tárgyalgatásra, ám közben mindig gőzerővel építi a zsidó településeket a megszállt területeken, aminek a végeredménye az lesz, hogy a palesztinoknak végül már nem is lesz hol megalapítaniuk a saját államukat.

A legutóbbi izraeli hírek szerint (negyed órával ezelőtt) Gabriel német külügyminiszter reméli, hogy Netanjáhu mégiscsak fogadja őt Jeruzsálemben. Arról nem érkezett hír, hogy a német politikus eleget tesz-e a háborús bűnös Bibi ultimátumának.

Hering J. – Kuruc.info

Frissítés: "Az Izrael tevékenységét (a megszállt területeken - H. J.) ellenző szervezetekkel való találkozó teljesen normális dolog", nyilatkozta röviddel ezelőtt a Jediot Áháronotnak Sigmar Gabriel német alkancellár és külügyminiszter, majd így folytatta: "Ha nem jön létre a találkozó, az nagyon szomorú, de elfogadhatatlannak tartom azt, hogy azért mondjanak le egy találkozót, mert valaki találkozik a kormányzat ellenzékével is." (Mi meg kíváncsian várjuk, hogy Gabriel német külügyminiszter mikor és miként hátrál meg a háborús bűnös ultimátuma előtt... - H. J.)

H. J. - Kuruc.info

2. frissítés: "Képzeljék csak el, ha a külügyminiszterként is funkcionáló izraeli miniszterelnök Németországba látogatna, ahol szeretne találkozni az ellenzék képviselőivel, mi meg azt mondanánk neki, hogy ezt nem szabad megtennie. Ha nem kerül sor a találkozóra, az elszomorító, de nem jelent katasztrófát, semmit nem változtat Izrael és Németország kapcsolatán", nyilatkozta Sigmar Gabriel a német ZDF tévécsatornának.



A német ajándék tengeralattjárón Bibi nem finnyáskodik (fotó: Reuters)

Közben a Válláh!Hádásot izraeli hírportál azt is közli, hogy Netanjáhu a fentebb említett ultimátumot már egy héttel ezelőtt, a Gabriel izraeli látogatásának részleteit egyeztető megbeszélésen ismertette a németekkel, mire a németek áthidaló megoldásként azt javasolták, hogy Gabriel csak a Netanjáhuval való megbeszélése után találkozna a kifogásolt izraeli szervezetekkel, a találkozón nem lehetnének jelen a sajtó képviselői, s utána nem adnának ki sajtóközleményt. Ám Netanjáhu ezt a változatot is elutasította.

H. J. - Kuruc.info

3. frissítés: végül tényleg nem jött létre a találkozó

Miután Sigmar Gabriel német külügyminiszter tárgyalt Rámi Hamdalláh palesztin miniszterelnökkel, azt mondta, hogy az izraeli–palesztin konfliktus megszüntetésére csak egy lehetőség van: a kétállami megoldás.

Attól tart a német külügyminiszter, ha nem születik béke a két fél között, akkor a régi konfliktusok újra és újra fellángolhatnak, illetve újabb terrorszervezetek nyernének teret.

Rámi Hamdalláh szerint az izraeli telepesek építkezései a palesztin területeken akadályozzák a kétállami megoldást, hiszen a palesztin államnak a Gázai övezet és Ciszjordánia területén kellene létrejönnie. Hamdalláh felszólította az EU-t, gyakoroljon nyomást Izraelre, hogy az véget vessen a megszállásnak.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közben lemondta a német külügyminiszterrel való találkozóját. Az izraeli Channel televízió közölte, hogy Netanjahu már korábban is fontolóra vette a találkozó lemondását, mert Sigmar Gabriel találkozik a kormányt bíráló jogvédőkkel és "egy radikális csoport aktivistáival is".

(MTI nyomán)

4. frissítés: nem kell aggódni, a barátság továbbra is szent és megbonthatatlan:





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából