Ugrás a cikkhez
Reklám

A súlyos cukorbeteg, 81 éves Horst Mahlernek április 18-án be kellett volna vonulni a börtönbe a még hátralevő három és féléves büntetésének letöltésére, ám a német politikai és közélet „fenegyereke” tegnapelőtt megszökött Németországból. Mint ismert, Mahlert egy müncheni bíróság 2009 februárjában „néplázítás” bűncselekményének vádjával és nacionalista és nézetek hangoztatásáért hatéves börtönbüntetésre ítélte. Mintegy három héttel később, 2009. március 11-én, a potsdami bíróság további öt esztendőre ítélte a „holokauszt, a náci háborús bűnök cáfolata és bagatellizálása” miatt.




A Bild című német nyelvű lap már Horst Mahler külföldre távozása – vagy, ha úgy tetszik, szökése – utáni nap, április 19-én a Horst Mahler szökésben! címmel foglalkozott az üggyel, illetve a 81 éves férfi múltjával. A fényképe alatt kihangsúlyozván, hogy szerdán kellett volna bevonulnia a Brandenburg/Havel börtönbe. Felcímként a Bild kiemelte: „A holokauszttagadó és egykori RAF-ügyvéd külföldön van.” (A RAF a hajdani Vörös Hadsereg Frakció német nevének rövidítése – H. J.)

A Bild a felvezetőben közli, hogy a (valószínűleg) megszökött Horst Mahler tagadta a zsidó holokauszt megtörténtét, a nemzetiszocialista időkben hatmillió zsidó módszeres legyilkolását, s most pedig a 81 éves, szélsőjobboldali férfi külföldre szökött a német büntetés-végrehajtó hatóságok elől. A lap azt is megírta, hogy Horst Mahler maga jelentette be a szökési szándékát a Nordland TV nevű, a Bild szerint neonáci hírportálon közzétett videóüzenetében. A 81 éves férfi azt is elmondja, hogy szándékában áll külföldön menedékért folyamodni, hogy elkerülhesse a további németországi büntetőeljárási üldöztetést.

A börtönbe vonulásra szóló fölszólítás nem más, mint minden törvényes alapot nélkülöző politikai üldözés, jelentette ki videóüzenetében Mahler, majd hozzátette, hogy éppen ezért politikai menedéket fog kérni egy őt befogadni hajlandó szuverén országban. Azt azonban nem árulta el, hogy pontosan melyik országra gondol. (Valószínűleg ez az ország nem Izrael és nem Magyarország lesz – H. J.) Az NDR (Észak-német Adóállomás) Panoráma című műsora szerint Mahler már valóban külföldön tartózkodik.

H. J. – Kuruc.info

Korábban írtuk: Horst Mahler: az emberiség arra vár, hogy német közreműködéssel megszabadítsák a zsidóktól





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából