Washington számára többé nem elsődleges fontosságú Bassár el-Aszad szír elnök elmozdítása – közölte Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete az ENSZ székházában újságíróknak nyilatkozva csütörtökön.




A nagykövet kifejtette, hogy a szíriai helyzet ismeretében muszáj változtatni a prioritásokon. “Washington prioritása többé nem az, hogy itt ücsörögjünk, és Aszad elmozdításán törjük a fejünket” – mondta a diplomata.

Nikki Haley hozzátette: az új amerikai kormányzat azon dolgozik, hogy "hogyan tudná a dolgokat elvégezni", és kire van szüksége ahhoz, hogy valóban változást érjen el Szíria népe számára. Hangsúlyozta egyúttal, hogy “nem szükségszerűen oly módon kell Aszad elnökre összpontosítani a figyelmet, ahogyan azt az előző amerikai kormányzat tette”. Mint fogalmazott: “Azt gondoljuk, hogy Aszad akadálya a megoldásnak? Igen. S azt gondoljuk, hogy ehhez el kell mozdítanunk őt? Nem”.

Leszögezte, hogy Aszad elnök jövőjéről a szíreknek kell dönteniük, és Washington immár mindenképpen politikai megoldást szeretne a konfliktus lezárásához. Ennek érdekében pedig kész együttműködni Törökországgal is.

Hasonló szellemben nyilatkozott a szíriai helyzetről Ankarában Rex Tillerson is. Az amerikai külügyminiszter egynapos látogatáson tartózkodik a török fővárosban, ahol Recep Tayyip Erdogan államfővel és Mevlüt Cavusoglu küülgyminiszterrel tárgyalt.

(MTI)