Ugrás a cikkhez
Reklám

Történelmi emlékhely meggyalázása címén vádat emeltek Lengyelországban 11 ember ellen, akik meztelenül az egykori auschwitzi munkatábor kapujához láncolták magukat pénteken.

A furcsa demonstráció résztvevői péntek délután 2 órakor előbb leöltek egy birkát, majd meztelenre vetkőztek, és a láger híres, Arbeit macht frei feliratú kapujához láncolták magukat, állításuk szerint háborúellenes tiltakozásként.

A résztvevőket pénzbírsággal, sőt akár börtönbüntetéssel is sújthatják a holo-Disneyland "meggyalázása" miatt. Az oswiecimi ügyészség szerint a hatóságok nem tudták semmiféle politikai szervezethez kötni a hat lengyel, négy fehérorosz és egy német személyből álló csoportot.

Az akció idején az Auschwitz Múzeum hívta ki a rendőrséget, amely előállította a résztvevőket. A múzeum elítélte az "áldozatok emlékét sértő" demonstrációt, és bejelentette, hogy feljelentést tesz az ügyben.

"Az auschwitzi haláltáborban legkevesebb 1,1 millió embert semmisítettek meg a nácik" - tette hozzá a kötelezőt az MTI, de ez természetesen hazugság.

(MTI korrigálva)

Korábban írtuk: Holoszentségtörés: leöltek egy birkát, majd meztelenül a "munka szabaddá tesz" kapu alá ültek

Kötelező olvasmány: Holokamu-dossziéval hajtunk fejet korunk hősei, a revizionisták előtt





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából