Ugrás a cikkhez
Reklám

Kettős támadás rázta meg szerda délután London központját: egy késsel felszerelkezett ember rátámadt egy parlament előtt álló rendőrre. A támadót lelőtték. Közben a Westminster-hídnál egy autós belehajtott a tömegbe, sokan megsérültek, két mentő már megérkezett a hídhoz a sérültekhez.




Az egyik szemtanú elmondásai szerint a támadó egy negyvenes éveiben járó, "ázsiai gyökerekkel rendelkező" férfi volt.

“Épp a Big Bent fényképeztük, mikor megláttuk, hogy emberek rohannak felénk. És akkor megjelent a negyves, ázsiai férfi, kezében egy húsz centis késsel. Majd lövéseket hallottunk, és amikor áttértünk az út túloldalára, egy földön fekvő férfit láttunk, körülötte vér volt” – mesélte a nő.




“Átrohant a kapukon, a parlament felé tartott, a rendőrök pedig utána szaladtak” – folytatta.

A támadás alatt Theresa May miniszterelnök is a parlament épületénél tartózkodott, de a vezetőt nyolc civil ruhás rendőr már kikísérte az épületből és beültette egy megérkező kormányzati járműbe. A Sky News úgy tudja, hogy Theresa May már elhagyta a parlament környékét.

Időközben egy légi mentő is leszállt az Országház-téren, a mentősök két sérültet láttak el a helyszínen. A parlament épületében levők két lövést hallottak, egy szemtanú beszámolója szerint egy rendőr megragadott egy férfit, aki az épületbe próbált bejutni, és hátralökte az ismeretlen férfit.

A tágabb környéket a rendőrség hermetikusan lezárta – a képviselőket kiterelték az épületből.

(Híradó)

Olvasónk frissítése a helyszínről:

A Híradó információival ellentétben egyelőre egy támadóról tudunk, aki a Westminster-hídon belehajtott a tömegbe, majd a híd végén található Parlament épületegyüttesének kerítésébe hajtott. Ezután, átrohanva a kordonon, egy nagy konyhakéssel megszúrt egy rendőrt, miután 3-4 lövés dördült, a támadót lelőtték. A rendőr állapota egyelőre ismeretlen.




A híd másik oldalán lévő St Thomas Kórház megerősítette, hogy egy nő meghalt a támadás során, a többi sérült "katasztrofális állapotban van". A hídon tartózkodott ekkor egy francia iskolásokból álló csoport is, sérültekről egyelőre nincs további információnk.

A környéket minden irányból eddig soha nem látott mennyiségű rendőrautó zárta le, folyamatosan érkeznek az újabb mentők és rendőrautók, holott a támadás kevéssel 3 óra (magyar idő szerint 4 óra) után történt.

2. frissítés: négy halott

Mark Rowley, a Scotland Yard megbízott rendőrfőnöke rendkívüli sajtótájékoztatója során megerősítette, hogy az akciót terrortámadásnak minősítik, melynek értelmében teljes körű nyomozati cselekmény vette kezdetét.




A hivatalos információk szerint egyetlen merénylő volt, aki több embert, köztük három rendőrt ütött el a Westminster-hídon. Ezt követően a parlament kerítésének csapódott, majd az ott szolgálatot teljesítő rendőrt megkéselte, az pedig lelőtte a támadót – a legfrissebb hírek szerint a járőr a helyszínen életét vesztette.




Egyelőre négy halottról beszélnek Londonban: egyikük a megkéselt rendőr, másikuk pedig maga a támadó. Rowley arra kéri a lakosságot, hogy legyen türelemmel: a rendőrség az egész területet lezárja és átkutatja – a parlamentben ragadt politikusok megértésére is számítanak.




Ami a következő órákat, majd napokat illeti, fokozott rendőri jelenlét várható, sőt, a hatóság emberei túlórázni fognak – ha kell, szükség esetén a katonaságot is bevetik.

4. frissítés: iszlamista néger az elkövető

Kora este a rendőrség megnevezte az elkövetőt, aki nem ázsiai, hanem fekete, és tizennyolc évesen tért át az iszlám hitre.







Abu Izzadeen korábban nyíltan beszélt arról, hogy rendőröket kell gyilkolni, és a parlamentben mindenki kufár, hitetlen.

5. frissítés: az iszlamista hitszónokot 2015. novemberében Lőkösházán is elfogták







Többször is elmondta: minden vágya, hogy egyszer öngyilkos merénylő lehessen - hagyták, hogy megtegye.

Korábbi cikkeink itt:

- Ez az egyik "brit", akit a magyar rendőrök elkaptak - hírhedt muszlim szónok

- Szereti Magyarországot a Lőkösházán elfogott dzsihadista hitszónok, de a börtönkoszttal elégedetlen

6. frissítés: vagy talán mégsem...

Az Independent brit lap szerda este azt írta, hogy Trevor Brooks, a híres gyűlöletszónok lehetett a londoni terrortámadások elkövetője. Brooksot még 2015 november 18-án igazoltatták a lőkösházi rendőrök, és nem sokkal később visszaszállították Nagy-Britanniába, ahol börtönbe zárták.

A BBC azonban cáfolta a híreszteléseket, és elmagyarázta, hogy a szóban forgó férfi nem támadhatott meg senkit, hiszen még börtönben ül.

A londoni rendőrség elismerte, tudják, hogy egy név kering a köztudatban, de egyelőre nem erősítették meg a hírt.

Annyit viszont elmondtak, hogy olyan illetőről van szó, akit régóta figyelnek a terrorellenes szervek.

7. frissítés: továbbra sem árulják el a nevét

A csütörtökre virradó éjjel ötre emelkedett a londoni terrortámadás halálos áldozatainak száma, és legkevesebb negyvenen megsérültek a Westminster hídon és a brit Parlament épülete előtt elkövetett merényletekben - írja honlapján a BBC. (Az elkövetőt nyilván nem kellene az áldozatok közé számolni - a szerk.)

Az autós támadó magyar idő szerint szerdán délután háromnegyed négy előtt csapott le: egy szürke Hyundai i40-essel felhajtott a járdára a forgalmas hídon, és két járókelőt gázolt halálra, több tucatnyit pedig megsebesített. Harmadik gyalogos áldozatát, egy nőt,már a brit parlament épülete felé tartva gázolta el - aztán a parlament előtt egy húsz centis késsel halálra szurkált egy ott szolgálatot teljesítő, fegyvertelen rendőrt, Keith Palmert. Végül, több lövéssel végeztek a merénylővel – vele együtt összesen öten vesztették életüket a londoni mészárlásban.

A BBC szerint a rendőrség már azonosította a meg nevezett támadót, de nem árulnak el róla részleteket - mindössze annyi tudható, hogy egy radikális iszlamista követte el a merényletet.

Theresa May brit miniszterelnök, aljas és beteg tettnek nevezte a támadást, amit nem csak egyes emberek, de a "demokrácia, a szólásszabadság ellen" követtek el. London muszlim hitű polgármestere a merénylet után bejelentést tett: "üzenem azoknak, akik ártani akarnak nekünk, és elpusztítani életformánkat: nem fog sikerülni; nem fogtok megosztani minket; nem félemlíthetnek meg minket terroristák".

8. frissítés: ennyit a másod-, harmad és x-ed generációsok beilleszkedéséről: ez az egyed már ott született

Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, néhány éve a brit elhárítás már vizsgálatot folytatott ellene. Erről a brit miniszterelnök beszélt a parlamentben. Theresa May azt is közölte, hogy a férfit – akit az iszlamista terrortámadások inspirálhattak – nem tartották potenciális veszélyforrásnak.

Megerősítette, hogy éjjel a rendőrség hat címen tartott razziát a férfi esetleges segítőit keresve, ezek során nyolc embert vettek őrizetbe. A nyomozók azonban továbbra is úgy gondolják, hogy az elkövető egyedül lépett akcióba.

A kormányfő azt is kijelentette, hogy a rendőrség és a brit elhárítás, az MI5 ismerte a férfit, akinek nevét, amint az nem akadályozza a nyomozást, nyilvánosságra hozzák. Korábba a Metropolitan Police azt kérte a médiumoktól, hogy ne közöljenek információkat a támadó kilétéről.

9. frissítés: végre megnevezték az elkövetőt

A rendőrségi bejelentés szerint a támadást az 52 éves Khalid Masood hajtotta végre. Masood a délkelet-angliai Kentben született, és az utóbbi időben a közép-angliai West Midlands országrészben élt.

Ebben a térségben van Birmingham, a második legnagyobb népességű brit város is, ahol a rendőrség csütörtök hajnalban nagyszabású rajtaütéseket hajtott végre, házkutatásokkal és őrizetbe vételekkel.

Londonban is voltak hasonló rendőrségi akciók, és csütörtök délutánig a két városban összesen nyolc személyt vettek őrizetbe.

A Scotland Yard csütörtöki közleménye nem említi, hogy Masood Birminghamben élt volna, de a birminghami nyom már a merénylet után nem sokkal felmerült, mivel a Westminster hídon végrehajtott gázolásos merénylethez az elkövető egy olyan járművet használt, amelyet Birminghamben bérelt.

A Scotland Yard szerint Masood az elmúlt évtizedekben erőszakos bűncselekmények miatt többször állt bíróság előtt, de terrorizmus vádjával soha nem vonták felelősségre.

(Híradó - Origó - MNO - MTI - HVG nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából