Ugrás a cikkhez
Reklám

Egy 18 éves férfit az észak-franciaországi Wattignies nevű településen azzal gyanúsítanak, hogy a közeli Lille-ben akart merényletet végrehajtani, feltehetően a metróban vagy egy bevásárlóközpontban - értesült szerda este a France3 híradója.

A francia köztelevízió egyik csatornájának helyszíni tudósítása szerint a férfit – aki mecsetbe rendszeresen járó egyetemi hallgató – hónapok óta megfigyelték a titkosszolgálatok. A párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege 2016. december 30-án terrorizmussal kapcsolatos bűnszövetkezet miatt indított vizsgálatot az ügyben. Az előállításra azok után került sor, hogy a férfi fegyvereket és robbanóanyagokat próbált meg beszerezni.

A letartóztatás incidens nélkül történt, a gyanúsított nem tanúsított ellenállást. A nyomozók Párizsba vitték a férfit, ahol jelenleg a titkosszolgálatok központjában hallgatják ki. A televízió értesülése szerint a férfi számítógépében merénylettervre utaló nyomokat találtak. Rendőrségi források szerint a gyanúsított “merénylettervekkel rendelkezett, amelyeket logisztikai okokból eddig nem tudott megvalósítani”.

A letartóztatás egy nappal azután történt, hogy megindította az eljárást a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege az ellen a két férfi és egy kamaszlány ellen, akiket múlt héten vettek őrizetbe a dél-franciaországi Montpellier-ben, mert feltétezhetően terrortámadásra készültek. A fiatal radikálisoknál robbanóanyagokat találtak, és feltételezhetően öngyilkos merényletre készültek, de pontos célpontjuk még nem volt a nyomozók szerint.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából