Ugrás a cikkhez
Reklám

Lányok százai menekülhetnek meg 2017-ben - és talán tartósan is - nemi szervük megcsonkolásától egy számbabona miatt Kenyában, mivel a kuria etnikum tagjai elátkozottnak, balszerencsét hozónak tartják a 7-es számot.

A babona miatt a mintegy 260 ezer fős kuria népcsoportban idén nem végeznek női körülmetéléseket, a múlt év decemberére előrehozott csonkolásokat pedig a kormány igyekezett megakadályozni egy kampánnyal. Mivel a körülmetélést a decemberi iskolai szünet idején végzik, legközelebb 2018 végén történhet csonkolás.

Jogvédő szervezetek felszólították a kormányt, hogy használja ki a hátralévő csaknem két évet, és adjon új lendületet a körülmetélés elleni küzdelemnek.

Ha a kormány kihasználja a lehetőséget, a jövő év nagy változást hozhat - mondta egy helyi aktivista telefonon a Thomson Reuters Foundation hírszolgálat római irodájának.

A szomszédos Tanzániában a kenyainál is nagyobb kuria népcsoport él, amely idén várhatóan ugyancsak eltekint a csonkolási rítustól.

Becslések szerint mintegy 200 millió olyan nő élhet a világon, akinek részben vagy egészben eltávolították a külső nemi szervét. A csonkolás főleg 27 afrikai országra jellemző, de előfordul Jemenben, az iraki Kurdisztánban és Indonéziában is.

Kenya élharcosnak számít a nemzetközileg elítélt szokás elleni küzdelemben, az országban törvény tiltja a csonkolást, ám becslések szerint ott is minden ötödik nő átesett a rítuson, főleg olyan közösségekben, ahol a körülmetélést elengedhetetlennek tartják a társadalmi elfogadottsághoz és a kiházasítási esélyekhez.

A gyakorlat mélyen gyökerezik például a kuriák körében, ahol a nőket mindaddig gyereknek tekintik, amíg át nem esnek a körülmetélésen, amely megtörténhet bármikor 8 és 20 éves életkor között. A körülmetéletlen nőket kiközösítik, nem mehetnek férjhez, és nem vehetnek részt számos közösségi tevékenységben, osztályrészük a közmegvetés. Sok lány ezért maga követeli a csonkolást, amelynek következményeként nem, vagy kevésbé talál örömöt nemiségében.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából