A NATO kötelékében Németországban szolgálatot teljesítő negyven török katona kért politikai menedékjogot a német hatóságoktól - írta szombati számában a Der Spiegel című német hírmagazin.

Az értesülés szerint magas rangú török tisztekről van szó. A szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) és a belügyminisztérium közölte, hogy a katonák kérvényével a szokásos ügymenet keretében foglalkoznak majd.

“Nem kétséges, hogy ezeket a katonákat nem küldhetjük vissza Törökországba, ott azonnal börtönbe vetik őket” – idézte a hírmagazin Stephan Mayert, a CDU/CSU pártszövetség parlamenti (Bundestag) frakciójának belügyi kérdésekkel foglalkozó vezető szakpolitikusát.

Németországban korábban bejelentették, hogy Angela Merkel kancellár február másodikán hivatalos látogatásra Törökországba utazik.

Csütörtökön a görög legfelső bíróság az országban menedéket kérő nyolc katona ügyében kimondta, hogy nem lehet őket kiadni Törökországnak, mert nem garantált, hogy hazájukban méltányos eljárásban lenne részük.

(MTI)