Ugrás a cikkhez
Reklám

Emberi hibából rövid időre kikerültek a holland pénzügyi felügyelet honlapjára, hogy milyen cégek részvényeinek esésére játszott több "hedge fund". Az is kiderült, hogy George Soros befektetési alapja kik ellen fogadott.

Hedge fund ("fedezeti alap")
Magas kockázatú, spekulatív befektetési alap, mely alapvetően eltérő szabályozás alá esik, mint a hagyományos befektetési alap.

Véletlenül nyilvánosságra hozta honlapján a holland piaci felügyelet (AFM) több nagy kockázati tőkealap short pozícióit, köztük Soros György hedge fundjának adatait is. Ezzel átmenetileg nyilvánosságra került, hogy a milliárdos befektetési alapja, mely cégek részvényárfolyamának csökkenésére spekulált. A short pozíciók egészen 2012-ig visszamenőleg kikerültek a hatóság oldalára. Az AFM emberi hibával magyarázza az adatok publikálását – írta portálján a Bloomberg üzleti hírügynökség. A pénzügyi felügyeleti szerv bocsánatkérő közleményt is kiadott.




Ward Snijders, a holland piaci felügyelet szóvivője azt mondta, az akaratlanul közzétett short pozíciókat az adott cégek részvényeinek 0,2 és 0,5 százaléka közötti értékekre vették fel. Az egyébként titokban tartott adatok kedd este rövid időre jelentek meg az AFM oldalán. Félszázalékos vagy annál magasabb arány esetén a részvényesésekre felvett pozíciókat nem lehet titokban tartani, azokat a felügyelet rendszeresen közzéteszi a honlapján.

A Financial Times korábban azt jelentette, hogy a zsidó spekuláns befektetési alapja holland bankok, köztük az ING ellen is fogadott. Az ING nem kívánta kommentálni a híreket.

A holland piaci felügyelet munkatársa arról nem nyilatkozott, hogy a keddi hiba után kapcsolatba léptek-e Sorossal. A kérdésre az üzleti portál a befektető szóvivőjétől sem kapott választ.

Soros lépései, hasonlóan a másik "neves" amerikai részvénybefektető, Warren Buffett döntéseihez, irányadónak számítanak sok pénzpiaci kereskedő számára, akik igyekeznek másolni őket – jegyezte meg a Bloomberg, amely a zsidó vagyonát 25,2 milliárd dollárra becsüli.

(Híradó - Bloomberg nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából