Aleppó elfoglalása "kritikus pillanat", a damaszkuszi kormány a győzelem útjára lépett - mondta vasárnap francia médiumoknak adott interjúban Bassár el-Aszad szíriai elnök.

A kormányerők december 22-én jelentették be, hogy több év után sikerült elfoglalniuk Aleppó egészét. "Ez kritikus pillanat a háborúban, és a győzelem útjára léptünk" - szögezte le a szíriai elnök, aki főleg Oroszország segítségének köszönheti, hogy sikerült megerősítenie saját pozícióját a szíriai háborúban. "De ezt nem tekintjük győzelemnek. A győzelem az lesz, ha minden terroristával leszámoltunk" - tette hozzá Aszad.



Aszad elnök feleségével

A rengeteg civil áldozatról és a városok pusztulásával kapcsolatban azt mondta: "ezt az árat néha meg kell fizetni". "Természetesen nekünk, szíriaiaknak nagyon fáj látni országunk egy részének pusztulását, a vérfürdőt, de én még soha nem hallottam, hogy bármelyik háború jó lett volna. Minden háború rossz" - jelentette ki Bassár el-Aszad.

Szíriában december 30. óta tűzszünet van érvényben, melyet jobbára tiszteletben tartanak. Január végén várhatóan a kazah fővárosban, Asztanában tartanak majd tárgyalásokat a háború politikai megoldásának lehetőségeiről. A 2011 tavaszán kirobbant szíriai konfliktusban már több mint 310 ezer ember halt meg, és milliók veszítették el otthonukat, s kényszerültek menekülni.

Frissítés: arról is hajlandó tárgyalni, hogy ő maradjon-e az ország elnöke

Bassár el-Aszad szíriai elnök bármiről hajlandó tárgyalni a hónap végén Asztanában tartandó megbeszéléseken - derül ki abból az interjúból, amelyet francia médiumoknak adott a múlt hét végén, s melyből hétfőn közölt újabb részletek a szíriai állami média és a francia sajtó.

A szíriai vezetés eddig következetesen ragaszkodott ahhoz, hogy részt vállaljon a politikai átmenetben. Az ellenzék viszont elképzelhetetlennek tartja az együttműködést Aszaddal és rendszerével. Az interjúban az elnök világossá tette, arról is hajlandó tárgyalni, hogy ő maradjon-e az ország elnöke, de ehhez alkotmányos kérdéseket kell megvitatni, tekintettel arra, hogy az államfői tisztség az alaptörvényhez kötődik.

"Ha erről akarnak tárgyalni, akkor az alkotmányról kell tárgyalnunk" - mondta Aszad, hozzátéve, hogy az alkotmány módosításához népszavazásra lenne szükség, az elnököt pedig a szíriai népnek kell megválasztania. Az asztanai megbeszélésekről kijelentette: nagy kérdés, hogy ki lesz ott a másik oldal, vagyis az ellenzék részéről.

Hangoztatta, hogy az év végén életbe lépett tűzszünetet az ellenzéki fegyveresek megsértik, s a hadseregnek vissza kell foglalnia azt a területet Damaszkusz közelében, amely a főváros vízellátását biztosítja.

Az államfő eltökéltnek mondta magát abban, hogy országa minden négyzetcentiméterét felszabadítsa. "Megvan a legitimitásunk ahhoz, hogy bármilyen területet felszabadítsunk, melyet terroristák ellenőriznek. Mindegy, hogy hívják őket. Lehet az az Iszlám Állam, az an-Nuszra, mondhatják, hogy ők mérsékeltek vagy a (civileket mentő) fehérsisakosok. A nevek minket nem érdekelnek" - szögezte le Aszad.

(MTI nyomán)