Ugrás a cikkhez
Reklám

A cseh közösségi médiában bírálatok érték a Lidl áruházláncot, amiért egy fekete bőrű férfimodellt szerepeltet legújabb akciós újságjában, a kereskedelmi vállalat azonban rasszistának nevezte és visszautasította a kritikákat.




"A címben szereplő idézet a Lidl egyik korábbi kampányából való, a vállalat Facebook-oldalán pedig elszórtan korábban is lehetett találkozni rasszista megnyilvánulásokkal, de ilyen mértékben még soha" – közölte a Lidl a CTK cseh hírügynökséghez eljuttatott közleményében.




"Csehország része Európának, ahol különböző etnikumú és bőrszínű emberek élnek" – válaszolta az áruházlánc mindazoknak, akik tiltakoztak a “multikulti stílus” ellen, és akik csak fehér bőrű modelleket akarnak látni.




A Lidl leszögezte: nem változtat azon a gyakorlatán, hogy saját és nemzetközi alapanyagokból állítja össze az általa forgalmazott termékek reklámját. Több hozzászóló kijelentette, hogy nem vásárol többé a Lidlnél a fekete modellt szerepeltető szórólap miatt. Marian Jurecka mezőgazdasági miniszter ostobaságnak nevezte a fekete manöken elleni felháborodást. Jan Chvojka, az emberi jogok minisztere közölte, csak azért is a Lidlnél fogja megvásárolni új sportruházatát.



Már új termékjavaslatok is születtek a vásárlók részéről

"A rasszista kommentek Csehországban már nem ütköznek akkora elutasításba, mint mondjuk 20 éve" – állapította meg Miroslav Mares, a brnói Masaryk Egyetem "szélsőséges mozgalmakat" kutató szakértője, aki szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy hatástalanok a jogi eszközök a "szélsőséges megnyilvánulások" internetes hulláma elleni fellépésre.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából