Csehországban a lakosság 35 százaléka tartja magát hívőek, míg a rendszeres templomlátogatók aránya nyolc százalék - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.

A prágai STEM közvélemény-kutató intézet szerint karácsonykor a lakosság mintegy harmada látogatja meg a templomokat. A megkérdezettek 39 százaléka azt nyilatkozta, hogy a templomlátogatás a karácsonyi szokásaik közé tartozik.

A csehországi hívők többsége idősebb nő, s általában Dél-Morvaországban vagy Dél-Csehországban lakik. A fiatalabb generációk körében a hívők aránya tíz százalék alá esett. A megkérdezettek kétharmada azt állította, hogy meggyőződéses ateista. Ez az adat egybeesik a 2011-es népszámláláskor rögzített adattal.

A lakosság vallásosságát 1995 óta kutatják rendszeresen Csehországban. Az első évben, 1995-ben az emberek 39 százaléka minősítette magát hívőnek. Azóta ez az arány folyamatosan, mérsékelten csökken.

“A gyakorló hívők, a rendszeres – legalább havi egy alkalommal – templomba látogatók aránya nyolc százalék, ez évek óta változatlan” – mutattak rá a felmérés készítői. Évente egy-két alkalommal a cseh lakosság 18 százaléka tér be a templomba.

(MTI)