Ugrás a cikkhez
Reklám

Jelentősen visszaesett a Brüsszelbe érkező turisták száma. A belga főváros idegenforgalmi hivatalának adataira hivatkozva a La Libre Belgique azt írta, a csökkenés mértéke 40 százalék körül alakul.

A brüsszeli turizmus megszervezéséért felelős Visitbrussels iroda kimutatása szerint az előző évek azonos időszakához képest nagymértékben marad el a külföldről érkező turisták körében a máskor nagy érdeklődésre számot tartó múzeumok látogatottsága.

Frédéric Trauwaen, a hivatal marketingigazgatója elmondása szerint a bevételkiesést a hazai turizmus enyhíti valamelyest.

Főképpen a rendszerint legtöbbet vásárló amerikai és japán turisták hiányát érzi meg a város. Ugyanakkor a kínai és az indiai látogatók számában kevésbé érzékelhető a közbiztonság hiányossaigatól való félelem – jegyezte meg.

Az igazgató arról tájékoztatott, hogy az idegenforgalmi hivatal 1,5 millió eurós (mintegy 460 millió forint) internetes kampányt indított, amelynek célja, hogy valós képet mutasson a városról a közösségi oldalakon és a turismussal foglalkozó portálokon.

“A lehető legtöbb, legrissebb információt szeretnénk nyújtani az érdeklődőknek hangsúlyozva, hogy Brüsszel biztonságos és messze nem kihalt” – mondta az igazgató.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából