Ugrás a cikkhez
Reklám

Németországban nem lesz poligámia, sem kiskorúak házassága – mondta Heiko Maas, a német kormány igazságügyi minisztere a Bildnek adott interjújában. “Egyetlen ideérkező embernek sincs ahhoz joga, hogy a törvényeink fölé helyezze saját kulturális és vallási meggyőződését” – jelentette ki, és hozzátette, hogy a poligám házasságokat semmisnek fogják nyilvánítani.




Bár Németországban tiltott a többnejűség, a törvény a több feleséggel érkező férfiak esetében hagy egy kis mozgásteret a jogszabály értelmezésében.

Az iszlám szabályok értelmében egy férfinak maximum négy felesége lehet. Ha egy férfi például két feleséget hagy maga után, mindkét kapcsolatot érvényesként kezeli a bíróság – és ezzel a lépéssel máris a bigámiai szokásjog útvesztőjébe keveredtek.

Maas pont ennek a következetlen, kétértelmű törvénykezésnek akar véget vetni előterjesztésével: ”Mindenkinek tiszteletben kell tartania a német jogszabályokat, függetlenül attól, hogy születése óta él itt vagy csak most érkezett az országba. A törvény minden emberre pont ugyanúgy vonatkozik” – jelentette ki. (Csak azt hallgatta el, hogy erre is megvan a muszlim ellenszer, ami már javában működik is: hivatalosan nem feleség az asszony, hanem tíz+ purdéját egyedül nevelő, szegény, segítségre szoruló asszony, aki így markolja fel a sok ezer eurót, "egyedülállóságából" kifolyólag többet, mint amennyit feleségként kapna. Pár ilyen asszony, néhány tucat purdé, és máris nem kell csodálkozni, miből van Ahmednek a legújabb autója például Németországban - a szerk.)

Justice minister wants to end toleration of polygamy in Germany among immigrants https://t.co/KJOXlQbfHs pic.twitter.com/2i3iK9k0Yx

— The Local Germany (@TheLocalGermany) 2016. június 14.

Rengeteg kislány már feleségként jött Németországba

Az igazságügyi miniszter a kiskorúak házasságát is hasonlóképpen kezelné, hiszen "felmerülhet" a kényszerítés lehetősége. Szerinte nem tolerálhatják a kényszerházasságokat, melyek legtöbbször a kiskorú lányokat érintik.

Germany: Judge Rules that Child Bride Marriage is Legal Under Sharia https://t.co/DviLWbxkNn INSANITY #tcot #ccot pic.twitter.com/BG3TcL7vxS

— John Betts (@JohnFromCranber) 2016. június 11.

Az UNICEF adatai szerint az afgán házasságok 40 százaléka gyermekházasság, azaz a házasodó felek egyike 18 éven aluli. Pedig pont ebből az országból érkezik a legtöbb migráns Németországba.

Bajorországban 161 esetben adtak be olyan menedékjogi kérelmet, ahol a házaspár egyik tagja 16 éven aluli volt. A 18 éven aluli feleséggel érkező menedékkérők száma összesen 550 volt az országrészben. Baden Württembergben a menedékkérők között 117-en hoztak magukkal fiatalkorú feleséget, míg Észak-Rajna-Vesztfália tartományában ez a szám 188 volt.

Az igazságügyi miniszter hozzátette, hogy eddig még nem sikerült országos felmérést készíteniük, de ettől függetlenül leszögezheti, hogy Németországban nem fogják elismerni a gyermekházasságokat.

(The Local - Híradó)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából