Ugrás a cikkhez
Reklám

A milliárdos New York-i üzletembernek, Donald Trumpnak információk szerint megvan az automatikus elnökjelöltséghez szükséges számú kongresszusi küldött támogatása.

Az amerikai AP hírügynökség tette közzé saját összesítése eredményeit, s ezek szerint Donald Trump megszerezte a republikánus elnökjelöltséghez szükséges 1237 kongresszusi küldött támogatását. Sőt, az AP szerint Trumpnak már 1238 küldöttje van. A hírügynökség információi szerint Donald Trump kész elfogadni a jelöltséget a júliusban az ohiói Clevelandben tartandó országos elnökjelölt-állító konvención. AZ AP információit az amerikai szövetségi választási iroda egyelőre nem erősítette meg, de az NPR (az amerikai közszolgálati rádió) máris magyarázattal szolgált. Eszerint huszonkilenc, úgynevezett nem elkötelezett küldött Donald Trump mellett tette le a voksát. Közülük tizenöten Észak-Dakotából érkeznek nyáron az országos elnökjelölt-állító konvencióra Clevelandbe, heten pennsylvaniaiak, ketten-ketten Nyugat-Virginia és Nevada képviseletében lesznek jelen a konvención, s egy-egy coloradói, New Hampshire-i és oklahomai delegátus állt Trump mellé.

Az ABC televízió már meg is szólaltatott Trump mellé állt nem elkötelezett jelölteket. Az oklahomai Pam Pollard a Republikánus Párt oklahomai elnöke, az ABC-nek azt mondta: szerinte Trumpnak sikerült megszólítania azt a választói réteget, amely nem elégedett azzal az iránnyal, amerre ma az Egyesült Államok halad. Steve House, a coloradói republikánusok elnöke pedig Trump eddigi üzletemberi sikereit dicsérte, úgy fogalmazott, hogy Trump "képes a vezetésre, s ha politikai tehetségekkel veszi körül magát, akkor minden rendben lesz".

A republikánus delegátusok elsöprő többségét köti az adott szövetségi államban elért előválasztási eredmény, de mintegy kétszáz azon küldöttek száma, akit nem köteleznek ezek a szabályok.

Még nem zajlott le valamennyi államban az előválasztás, köztük hátravan még Kalifornia is, ahol június 7-én járulnak az urnákhoz az amerikaiak, hogy az állam több mint háromszáz küldöttjéről döntsenek. Ha Trump ott is győz, akkor kényelmesen elkerülheti, hogy az elnökjelölt-állító konvenció nyílt versenyes legyen. A választási szabályok szerint azonban a konvencióig Donald Trump is csak várható elnökjelölt, igaz, azt már egyre kevesebben vonják kétségbe, hogy őt választja meg a konvenció a Republikánus Párt elnökjelöltjének.

A demokrata táborban - bár Hillary Clinton változatlanul az esélyes elnökjelölt, - nem ilyen egyértelmű a helyzet. Részben azért is, mert Bernie Sanders még mindig versenyben van, s a Demokrata Párt egységét láthatóan nehezebb megteremteni. Sőt kampánycsapata csütörtökön közölte: a vermonti szenátor hajlandó országos televíziós vitára Donald Trumppal. Egy nappal korábban Hillary Clinton kampánymenedzsere elutasította a Sanders-Clinton televíziós vita Sandersék szorgalmazta lehetőségét.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából