Ugrás a cikkhez
Reklám

A nyugati világ elleni támadásokra buzdította híveit az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet az iszlám böjti hónap, az idén június 6-án kezdődő ramadán idején.

"A ramadán a megszállás és a szent háború, a dzsihád hónapja. Allah akaratával a világon mindenhol tegyétek ezt a hónapot a hitetlenek számára a szenvedés hónapjává" - hangoztatta Abu Mohammed al-Adnani, az Iszlám Állam szóvivője egy szombat este közzétett hangüzenetben.



Abu Mohammed al-Adnani

A június 6-án kezdődő ramadán idején rendezik meg Franciaországban június 10. és július 10. között a labdarúgó-Európa-bajnokságot (Eb), és július 2. és július 24. között a Tour de France kerékpáros körversenyt.

A felhívás különösen a terrorszervezet Egyesült Államokban és Európában tevékenykedő harcosainak és szimpatizánsainak szólt. Al-Adnani a mintegy félórás üzenetben hangsúlyozta, "nem szabad kímélni a civileket", és azt is kifejtette, hogy a csapásokkal az Iszlám Állam szíriai és iraki fellegváraira mért nyugati támadásokat kell megbosszulni.

Párizs hónapok óta fokozott terrorveszélyre figyelmeztet a nyugat-európai országban. A francia parlament csütörtökön jóváhagyta a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek után bevezetett rendkívüli állapot meghosszabbítását.

A német belügyminisztérium egyik szóvivője csütörtökön egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, a hatóságoknak nincs tudomásuk arról, hogy Franciaországot vagy Németországot a labdarúgó-Eb idején fenyegetés érné. Azt azonban megerősítette, hogy az olyan nyugati államok, mint Franciaország, alapvetően az Iszlám Állam célkeresztjében vannak.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából