Ugrás a cikkhez
Reklám

Izrael aránytalan erővel lépett fel Gázában 2014-ben és ha a palesztinokkal nem bánnak méltóságteljesen, akkor nem lesz békesség a régióban - jelentette ki Bernie Sanders vermonti demokrata szenátor, Hillary Clinton vetélytársa az elnökjelöltségért folyó küzdelemben.

Sanders a CNN hírtelevíziónak adott interjút, a riporter csak az izraeli politikával kapcsolatos álláspontjáról kérdezte. Az interjúban úgy mutatták be, mint "az első zsidó jelölt, aki elnökjelöltségért folyó versenyben győzelmet ért el".



Bernie Sanders

A vermonti szenátor elsősorban a palesztin-izraeli konfliktusról és az 2014-es gázai háborúról beszélt, s elmondta, hogy álláspontja szerint Izrael válaszlépése aránytalan volt. Az újságíró felvetésére elismerte, hogy az általa korábban említett adatok - miszerint tízezer palesztint öltek volna meg - nem voltak pontosak.

Bernie Sanders kifejtette, hogy Izraelnek joga van szabadságban, függetlenségben és biztonságban élni, úgy, hogy nincs kitéve terrortámadásoknak, s ezt a jogát ő mindig is erőteljesen védelmezi majd. Majd hozzátette: "de ha nem bánunk a palesztinokkal méltósággal és tiszteletteljesen, akkor soha nem sikerül békességet teremtenünk ebben a térségben".

A 2014-es gázai konfliktus Izrael válasza volt arra, hogy Gázából rakétákat lőttek ki dél-izraeli területek felé. Az izraeli válaszcsapásban több mint 2100 palesztint öltek meg, s a CNN szerint máig nem világos, hányan voltak köztük a civilek. Az ENSZ becslése szerint az áldozatok több mint hetven százaléka civil lakos volt.

Az interjúban Sanders azt is hangsúlyozta, hogy ő "kiegyensúlyozottabban" ítéli meg az Izraellel és Palesztinával kapcsolatos híreket, mint a legtöbb amerikai politikus. "Akár zsidó az ember, akár nem, én szeretném remélni, hogy ebben az országban minden egyes ember látni akarja a végtelen háború nyomorúságának végét a Közel-Keleten" - emelte ki.

Az Egyesült Államoknak támogatnia kell Izraelt

A szenátor szerint az Egyesült Államoknak támogatnia kell Izraelt, de nem szabad figyelmen kívül hagynia azt sem, hogy a palesztin népnek milyen kihívásokkal kell megküzdenie.

"Természetesen támogatni fogjuk Izraelt, de közben nem szabad nem tudomásul vennünk a palesztin nép gondjait Gázában: a szegénységet, a munkanélküliséget, közösségük lélekszámának megtizedelését" - fogalmazott a demokrata politikus. S hozzátette: nem lehet csak Izrael szükségletei miatt aggódni, a térségben élő valamennyi nép szükségleteire oda kell figyelni.

(MTI)

Kapcsolódó:

- Vastapssal, üdvrivalgással ünnepelték Trumpot a cionista zsidók - kemény fellépést ígért Irán és a palesztinok ellen

- Clintonné megint letette a hűségesküt Izraelnek





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából