Ugrás a cikkhez
Reklám

Élesen bírálta Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton azokat a Törökországban szolgálatot teljesítő külföldi diplomatákat, akik a Cumhuriyet című kormánykritikus török napilap két, ismét a vádlottak padjára került újságírója iránti támogatásukat fejezték ki jelenlétükkel a bíróság épületénél pénteken Isztambulban.

"Kicsodák Önök? Mi keresnivalójuk van ott? A diplomáciának is megvan a maga etikettje. Ez nem a te országod, ez itt Törökország. A konzulátus épületében vagy annak határain belül mozoghatsz, azon kívül csak engedély függvényében" - fogalmazott egy gazdasági fórumon tartott beszédében a török államfő.

Can Dündar, az újság főszerkesztője és Erdem Gül, a lap fővárosi tudósítója az ügyészség szerint terroristahálózatokat támogatott, kémkedett, valamint a kormány hatalmának megdöntésére tett kísérletet.

A két férfit azért tartóztatták le tavaly novemberben, mert májusban cikket jelentettek meg, amely szerint Törökország 2014-ben fegyvereket szállított szíriai szélsőségeseknek. A Cumhuriyet a riport állításainak alátámasztására videofelvételeket is közzétett.

A bíróság határozata értelmében a pénteki tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott volna, két ellenzéki képviselő azonban nem volt hajlandó elhagyni a termet, ezért a per folytatását április 1-jére halasztották.

Az ügy újraindulását megelőzően a török alkotmánybíróság február 25-én egyszer már úgy döntött, hogy a hatóságok megsértették a november óta vizsgálati fogságban tartott két újságíró jogait. A bíróság elrendelte azonnali szabadlábra helyezésüket.

Erdogan a Kúria határozatát követően úgy nyilatkozott, hogy az ügy nem a szólásszabadságról, hanem a kémkedésről szól. A média nem lehet határtalanul szabad, ahogy a világon sehol sem az - tette hozzá. Hangsúlyozta: a döntést illetően csak csendben marad, de nem köteles azt elfogadni.

Dündar és Gül letartóztatása nemzetközi aggodalmat keltett a törökországi sajtószabadság helyzete miatt. A török elnök szerint az újság aláássa országa tekintélyét. Az államfő elismerte, hogy a Szíriába tartó teherautók a titkosszolgálathoz tartoztak, de - állítása szerint - azok az ott élő türkmén kisebbségnek vittek segélycsomagokat.

A szíriai türkmén népcsoport fegyveresei offenzívát folytatnak mind Bassár el-Aszad kormányerői, mind az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosai ellen.

(MTI)

Kapcsolódó:

- II. 'Ábdulláh jordán király: Törökország a szélsőséges iszlamista erők támogatója

- Az utca emberének véleménye az EU-érett Törökországból: "Akik nem hisznek Allahban, nem emberek, hanem állatok"

- Gyűlöletellenes Aranytoll-díj Bolgár "Dögölj meg, Colleen Bell!" Györgynek

- Erdogan kurdokat égetett elevenen; Erdoganné dicsérte az oszmán háremeket stb. - Lovas István nemzetközi sajtószemléje

- Az EU kedvenc zsarolója békés tüntetés szétverésével mutatta be, milyen is a valódi "illiberális demokrácia"





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából