Ugrás a cikkhez
Reklám

Az exit poll felmérések szerint a Szász-Anhaltban tartott tartományi választáson a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) nevű fiatal párt eddigi legjobb eredményét érte el. A párt az ARD előrejelzése szerint 23 százalékot szerzett az egykori keletnémet tartományban. Ezzel túlszárnyalta a korábbi közvélemény-kutatásokban jelzett eredményeit és a második legnagyobb erővé vált a tartományi parlamentben. A párt a két másik tartományban is 10, illetve 12 százalékos eredményt ért el.



ARD-exit poll

Vasárnap három tartományban tartottak választást: 12 millió szavazó mondhatott véleményt Angela Merkel Európát elárasztó politikájáról. A részvételi arány mindhárom tartományban magasabb volt, mint öt évvel ezelőtt.

A kelet-német Szász-Anhaltban a legtöbb szavazatot Angela Merkel kereszténydemokrata pártja kapta (29 százalék). Az egyelőre kérdéses, folytathatják-e itt a kormányzást.

Baden-Württembergben az eddig is kormányzó Zöldek kimagasló eredményt értek el: az exit pollok szerint 32 százalékot szereztek. Ezzel először válhat a legerősebb párttá egy tartományban a Zöld Párt, és a szociáldemokratákkal közösen folytathatják a kormányzást a tartományban.

Rajna-vidék-Pfalzban a szociáldemokraták (SPD) kapták a legtöbb szavazatot (37,5 százalék). A mostani számítások szerint nincs elég többségük, hogy a Zöldekkel együtt folytassák a kormányzást. A kereszténydemokratákkal, akik 32,5 százalékot szereztek, közösen érhetik el a szükséges többséget.

Részletes ARD-exit poll a 2011-es eredményekkel összehasonlítva ide kattintva található.

Frissítés: "A politikai közép vékonyabb lett, és ezt komolyan kell venni"

Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) mindhárom vasárnapi tartományi (Landtag-) választáson kevesebb szavazatot kapott mint öt éve, ezzel Angela Merkel kancellár pártja a választási "szupervasárnap" első számú vesztese az esti részeredmények szerint. Az újonc Alternatíva Németországnak (AfD) mindhárom tartományban 10 százalék feletti eredménnyel kerül be a Landtagba, így a Merkel-kormány elárasztó politikájának bírálatára építő párt az első számú nyertes.

Baden-Württembergben a CDU most először nem a legnagyobb politikai erő, és várhatóan szintén először 30 százalék alatti eredményt ér el. A CDU Rajna-vidék-Pfalzban is gyengült, míg Szász-Anhaltban ugyancsak a néppártok esetében fontos határként számon tartott 30 százalék alá süllyedhet, de így is az első helyen végezhet, viszont a koalíciós partner szociáldemokrata párt (SPD) visszaesése miatt az általa vezetett kormány elveszítette többségét.

A következő évek nagy feladata a "protestszavazók" visszanyerése lesz - mondta az urnazárás utáni első nyilatkozatában Reiner Haseloff CDU-s szász-anhalti miniszterelnök. Hozzátette, hogy a "politikai közép" erőit összefogó kormányt kíván alakítani.

A kormányalakítás Baden-Württembergben és Rajna-vidék-Pfalzban is nehéz lesz, mert a hivatalban lévő kormányt alkotó koalíció kisebbik pártja e tartományokban is annyira meggyengült, hogy a koalíció elveszítette többségét. Meglehet, hogy egyik tartományban sem sikerül az eddigi gyakorlatot követve két pártból álló koalíciót létrehozni, hanem egy nagyobb és két kisebb párt összefogására lesz szükség.

Történelmi AfD-siker

A 2013-ban alapított AfD a legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli politikai erő, és vasárnap Szász-Anhaltban története legnagyobb sikerét érte el, a részeredmények alapján akár a szavazatok 24-25 százalékát is megszerezhette. Ezzel rögtön a második számú politikai erővé lépett elő. Rajna-vidék-Pfalzban 10-11 százalékos eredménnyel a harmadik legnagyobb frakciót alkothatja a Landtagban, Baden-Württembergben a negyedik helyet érte el 12 százalék körüli eredménnyel. A párt így már a 16 közül 8 tartományban rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel. Ahogy az eddigi ötben, úgy a három újabb tartományi parlamentben is ellenzéki szerepre készül.

Felemelkedésében nagy szerepe van amigránsválságnak, amely Németország újraegyesítése óta nem tapasztalt élénkülést hozott a közéletbe. A társadalom "ismét átpolitizálódott", és ennek haszonélvezője az AfD, mert látszólag egyszerű megoldásokat kínál - értékelte az eredményeket Peter Tauber, a CDU főtitkára. "Nehéz időkben sokan egyszerű megoldásokra vágynak, a demokraták dolga pedig megmondani, hogy egyszerű megoldások nincsenek" - húzta alá.

Új feladat a demokratáknak

Hasonlóan fogalmazott a Zöldek baden-württembergi miniszterelnöke, Winfried Kretschmannn, akinek vezetésével az "ökopárt" történelmi sikert ért el, először nyert Landtag-választást és folytathatja a 2011-ben kezdett kormányzást. A koalíciós társ SPD meggyengülése miatt viszont új kormányt kell alakítania. Hangsúlyozta, hogy az AfD előretörése azt a kötelezettséget jelenti a "demokratikus pártoknak", hogy legyenek nyitottak az "új típusú szövetségekre", és tárgyaljanak a kormányalakítás lehetőségeiről - mondta.

Az SPD súlyos kudarctól menekült meg, ugyan Baden-Württembergben és Szász-Anhaltban is a néppárti voltát megkérdőjelező 10 százalék körüli eredményt ért el, Rajna-vidék-Pfalzban viszont erősödött, a szavazatok 37,5 százalékát szerezte meg a részeredmények szerint, ami 1,8 százalékpontos növekedés a 2011-ben szerzett 35,7 százalékhoz képest. Az ország nyugati részén fekvő tartományban 25 éve kormányzó SPD így a következő ciklusban is hatalmon marad, a koalíciós társ Zöldek visszaesése miatt viszont ott is új felállásra lesz szükség.

A vasárnapi választások megmutatták, hogy a "politikai közép vékonyabb lett, és ezt komolyan kell venni" - értékelte az eredményeket Sigmar Gabriel pártelnök, alkancellár.

2. frissítés: Nincs változás, teljes gőzzel folytatódhat az elárasztás

A német szövetségi kormány kitart az európai menekültválság megoldását célzó politikája mellett - ezt közölte a kormány szóvivője hétfői berlini tájékoztatóján az előző napi tartományi választásokkal kapcsolatban.

Steffen Seibert kiemelte, hogy a szövetségi kormány továbbra is "teljes erővel" dolgozik a menekültválság európai megoldásán, amely valamennyi uniós tagországban a "menekültek" számának érezhető csökkenéséhez vezet.

A szóvivő elhárította a tartományi választások eredményeinek kormányzati értékelésére irányuló kérdéseket.

A külügyminisztérium szóvivője, Sawsan Chebli pedig az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt előretöréséről szólva megjegyezte, hogy az AfD-s politikusok beszédeiben, nyilatkozataiban bőven felfedezhetők "demokráciaellenes" elemek, de külföldön tudják, hogy az AfD nem képviseli a németek többségét.

Beate Braams, a gazdasági minisztérium szóvivője kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tárca szerint a választási eredmények nem fenyegetik a német gazdaságot.

3. frissítés: Merkel szerint sincs szükség változtatásra

Angela Merkel is úgy látja, a választási kudarc nem jelenti azt, hogy irányváltásra van szükség a válságkezelésében.




A németországi kancellár hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, a "menekült"válság a vasárnapi választások domináns témája volt, és sok szavazó döntését meghatározta az az érzés, hogy "még nincs kielégítő megoldás". Meghatározó volt az aggodalom is egy "másik vallástól, az iszlámtól", és a bizonytalanság, amely a társadalmi és gazdasági változások mélységéből és gyorsaságából adódik - elemezte a választási vereséget Merkel.

A CDU vezetői is mind azt hangoztatták, hogy a kampány középpontjába a menekültválság került, és háttérbe szorította a "klasszikus tartományi témákat", például az oktatás és a közlekedési infrastruktúra fejlesztését.

Ugyanakkor a CDU vezetőségében egyetértés van abban, hogy továbbra is a menekültválság fenntartható és európai, valamennyi uniós tagországnak megfelelő megoldására kell törekedni - tette hozzá a kancellár.

(VS - HVG - MTI nyomán)

Korábban írtuk: Három német tartomány is választ - nem áll jól a CDU, Szász-Anhaltban a csúnya dédelgetésellenes erők törhetnek át





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából