Ugrás a cikkhez
Reklám

Házkutatást tartottak egy szír menekültszálláson Németországban, miután az ott élő egyik férfiról egy műsorban tanúk azt vallották, hogy az Iszlám Állam parancsnoka volt. Az ártatlan menekült persze tagadja, hogy valaha köze lett volna a szervezethez.




A Der Spiegel arról ír, hogy a Mainzhoz közeli Sankt Johannban elszállásolt "szír menekültek" között az Iszlám Állam egy 32 éves aktivistája is elrejtőzött, és öngyilkos merényletekre készülhetett. A lap azt írja, szemtanúk szerint a férfi Szíriában nyíltan a dzsihadisták oldalán harcolt, és parancsnokként egy egységet is vezetett. Más szírek elmondása alapján a férfi sok más társához hasonlóan az Aszad-vezetés elleni "felkeléskor" először a "lázadókhoz" csatlakozott, majd a Núszra Front iszlamistáihoz, végül az Iszlám Államhoz pártolt át.

Tanúk szerint a férfi több tucat ember haláláért felelős, és bár eredetileg öngyilkos merénylő szeretett volna lenni, végül saríabíró testvére segítségével egy egység vezetését bízták rá. 2015 nyarán a szintén Aszad-ellenes, de az Iszlám Állammal is szembenálló Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) lázadói elfogták a férfit, majd nem sokkal később elengedték. Ezután tavaly ősszel érkezett "menekültként" Németországba.

A német hatóságok nem tudtak a férfiról, a Spiegel TV híradása hívta fel rá a figyelmet, majd vasárnap házkutatást tartottak nála mint terrorszervezet lehetséges tagjánál. Ő persze ártatlannak vallotta magát és tagadta, hogy köze lenne az Iszlám Államhoz, vagy hogy valaha is a tagja lett volna a szervezetnek. A rendőröknek azt mondta, a bátyjával már nem tartja a kapcsolatot, és azt sem tudja, hogy miért volt az SZSZH börtönében. "Németül akarok tanulni és szakácsként dolgozni" - mondta.

(Der Spiegel - HVG nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából