Ugrás a cikkhez
Reklám

Visszautasítja a "rasszista csoportok" támogatását és védelmét a svéd nők egy csoportja, akik a közösségi médián azt hangoztatták: kikérik maguknak, hogy a hétvégi "büntetőakció" résztvevői a nőiknek nevezzék őket.

Közösségi médián üzentek a svéd nők a fekete maszkos csoport tagjainak, akik minden olyan emberre rátámadtak Stockholm belvárosában, akit bevándorlónak tartottak.



Stockholmi tüntetés a "szélsőséges csoportok" ellen január 30-án (Fotó: EPA/Marcus Ericson)

„Most már elég!”

Az ellenállók száz fős csoportja szórólapokat is osztogatott, amire a következőket írták: "Most már elég!", "Ideje, hogy megkapják az észak-afrikai utcagyerekek azt, amit érdemelnek!"

A zsidó média által "neonáci" jelzővel elismert csoport a hétvégén közleményben is kifejtette, hogy a svéd férfiak és nők nem érzik magukat biztonságban saját országukban.

Javasolták, hogy minden olyan állampolgár csatlakozzon a mozgalmukhoz, aki változtatni szeretne ezen a helyzeten.

„Nem vagyok a nőd!”

Az öntudatos feministák felháborodtak a "gyűlöletkeltés" ellen, és #inteerkvinna, azaz "nem vagyok a nőd" jelöléssel hozták nyilvánosságra nemtetszésüket, és üzeneteik mellé a képüket is mellékelték.

White people on the other side of the world call the terrorists on MY streets "Vikings". #inteerkvinna

— Sofia Capel (@SofiaCapel) 2016. január 31.

Az emancipáltak Twitterre felrakott rövid üzeneteit az alábbi két példa nagyjából lefedi:

"Nem vagyok a nőd. Nem kell a védelmed. Te vagy az, aki megrémiszt, aki miatt aggódom, dühös és szomorú vagyok."

"Nem használhat fel egyetlen rasszista sem saját gyűlöletének megmagyarázására."

(Híradó - The Local nyomán)

Korábban írtuk: "Büntetni" indultak a svéd ellenállók

Kapcsolódó: Egy halálra ítélt nemzet: Svédország zsidó felforgatása





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából