Ugrás a cikkhez
Reklám

A svájci hatóságok arra kötelezik a menedékkérőket az országba történő beutazáskor, hogy adják le a náluk lévő értékek ezer frank (majdnem 290 ezer forint) feletti részét, hozzájárulva ezzel tartózkodásuk költségeihez.

A svájci állami televízió (SRF) csütörtök este ismertette a menekültügyi törvényben szereplő előírást.

Az SRF 10 vor 10 című adásában egy olyan szíriai apát mutattak, aki szülőföldjén eladta a család házát, hogy finanszírozni tudja "menekülésüket". Mint mondta, amikor Svájcba érkeztek, még volt nála nagyjából 2 ezer frank, de ebből csak ezret tarthatott meg, a többit le kellett adnia, amiről egy elismervényt kapott.




A svájci menekültügyi államtitkárság (SEM) megerősítette a már évek óta bevett gyakorlat létezését. Mint közölték, a jogszabály azt írja elő, hogy a "menekültek" vegyék ki részüket az ügyükkel kapcsolatos eljárási és végrehajtási költségekből, valamint fizessék vissza a kapott szociális juttatásokat, amint erre lehetőségük van.

Így ha a "menekültek" munkába állnak, le kell adniuk bérük 10 százalékát legfeljebb 10 éven át, vagy amíg a befizetett összeg el nem éri a 15 ezer frankot (4,3 millió forintot) - magyarázta Lea Wertheimer, az államtitkárság szóvivője. Aki hét hónapon belül önként elhagyja az országot, a beszedett pénzt visszakapja - tette hozzá.

Dánia az utóbbi hetekben nemzetközi bírálatok kereszttüzébe került, miután az új kormány azt javasolta, hogy a menedékkérők vagyontárgyaik leadásával finanszírozzák az országban való tartózkodásukat.

Svájcban a hatóságok tavaly 112 betolakodótól 210 ezer frank (több mint 60 millió forint) értékben foglaltak le vagyontárgyakat és készpénzt az SRF 10 vor 10 adása szerint.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó:

- Dánia ugyanúgy kezelné a betolakodókat, mint a saját polgárait - jött is az ajvék meg a náciveszély

- Nincsenek megelégedve szegény menekültek: lassú az internet, rossz a koszt, hideg van és unalmasak a nyugati országok

- "Csak a kutyának adnám ezt az eledelt, vagy nőnek!" - Menekültek menekülnek Finnországból - Mi lehet a titok?





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából