A szlovén kormány azt tervezi, hogy 550 kilométer hosszúságú kerítést épít a Horvátországgal közös határszakaszán – közölték a szlovén lapok vasárnap. A közös határ 671 kilométer hosszan nyúlik el, azaz szinte teljes egészében kerítést húznának fel rajta.

A Dnevnik című ljubljanai napilap azt írta, a szlovén kormány eddig 24 ezer göngyöleg pengés drótot vásárolt Magyarországtól, ami 240 kilométer kerítés megépítésére elegendő. A felállításába a katonaság mellett magáncégek is bekapcsolódtak, hogy gyorsabban menjen a munka – számolt be a lap.



Fogvatartottak készítik a "migránscsalogatót" Márianosztrán

A kirekesztő szlovének 80 százaléka támogatja

Szlovénia már több mint 120 kilométer hosszú kerítést épített ki a Horvátországgal közös határon. Korábbi közvélemény-kutatások szerint a szlovének 80 százaléka támogatja a határkerítés építését. Horvátország folyamatosan tiltakozik a kerítésépítés ellen, és eddig öt tiltakozó jegyzéket küldött Ljubljanának, mert álláspontja szerint a kerítés a horvát részre is átnyúlik.

Még szombaton megkezdődött a műszaki akadály felállítása Horvátország és Szlovénia isztriai határszakaszán is. A Delo című szlovén napilap Peter Bossmanra, a Koperi kikötőtől tíz kilométerre lévő Piran város polgármesterére hivatkozva arról írt, óriási károkat okoz a kerítés a gazdaságnak és más ágazatoknak. „Isztria híres szerteágazó kapcsolatairól, nyitottságáról és toleranciájáról, amivel nem fér össze a drótkerítés” – siránkozott a polgármester a lapnak.

Szlovéniába szombaton 4271 migráns érkezett. Vasárnap reggelig újabb 954 migráns lépte át a horvát-szlovén határt. Az országban – a legfrissebb ljubljanai adatok szerint – október közepe óta közel 320 ezer betolakodót regisztráltak. Szombaton 21 óráig 5225 migráns lépte át a szerb-horvát határt, vasárnap 9 óráig újabb 1012 illegális bevándorló érkezett Horvátországba.

A zágrábi belügyminisztérium adatai szerint a magyar-"szerb" zöldhatár szeptemberi lezárása óta Horvátországban 498 ezer migránst vettek nyilvántartásba.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: Teljesen logikus: nem Angi meghívója, hanem a magyar határkerítés megépítése erősítette a sáskajárást

Kapcsolódó:

- Isztriában is épül a szlovén kerítés

- Már üzemszerűen gyártják a NATO-drótot Márianosztrán, exportra is képesek

- Nem csak szárnyas, lyukas is lesz az osztrák kerítés

- Száz kilométeren áll a szlovén kerítés