Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló egyik afrikai dzsihadista csoport vállalta magára a bamakói Radisson Blu luxusszállodában pénteken elkövetett túszejtést.

A Mohtar Belmohtar algériai dzsihadista vezér által alapított al-Murabitum Twitter-üzenetében azt írta, hogy a csoport áll a támadás mögött. A támadók 170 embert ejtettek foglyul, és jelenleg is tart a túszok kiszabadítására indított hatósági akció.



A biztonsági erők tagjai kísérik a kormányzati és diplomáciai épületek közelében lévő Radisson Blu szállodából menekülő embereket Bamakóban 2015. november 20-án, miután a hotelt dzsihadista fegyveresek támadták meg és százhetven embert túszul ejtettek

A Reuters brit hírügynökség közölte, hogy a terrorszervezet bejelentésének hitelességét egyelőre nem erősítették meg.

Az AFP francia hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérve nyilatkozó biztonsági forrás elmondta, hogy a mali főváros központjában található Radisson Blu hotelben 18 holttestet találtak. Az áldozatok között van egy francia, egy belga és két mali állampolgár is. A mali nemzetbiztonsági miniszter péntek délután egy sajtótájékoztatón közölte: "jelenleg nincs több túsz a támadók fogságában". Egy mali katonai forrás közlése szerint két túszejtőt megöltek.

(MTI nyomán)

Frissítés: Az szabadulhatott, aki idézni tudott a Koránból - 27 halott