Holtan találták washingtoni szállodai szobájában Mihail Leszin orosz médiamágnást, volt tájékoztatási minisztert, Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik szövetségesét – jelentette pénteken a helyi és az orosz média. Családtagjai közlése szerint szívroham érte.

Az amerikai rendőrség nem talált arra utaló nyomot, hogy Leszin halálát idegenkezűség okozta volna, mégis az orosz hatóságokkal közös vizsgálatot indítottak a körülmények tisztázására.

Leszin 1999 és 2004 között volt tájékoztatási miniszter, és akkor az orosz ellenzék azzal vádolta, hogy cenzúrázza, illetve megpróbálja elnémítani a kormánytól független médiát. Ezután Putyin tanácsadója lett a Russia Today nevű állami médiacsoport megalapításában, 2013-ban pedig a Gazprom gázipari állami óriáscég médiavállalkozásának a vezetője lett, de a következő évben lemondott erről.

Roger Wicker republikánus párti mississippi szenátor 2014 júliusában követelte: indítsanak szövetségi nyomozást annak kiderítésére, hogy Leszin nem mosott-e pénzt tisztára az Egyesült Államokban, illetve, hogy nem áll-e kapcsolatban olyan emberekkel, akiket amerikai szankciók sújtanak. Leszin több millió dollár értékű vagyonra tett szert Európában, valamint több mint 28 millió dollár értékben vásárolt lakásokat Los Angelesben.

(MTI)