Megtalálták a lezuhant orosz utasszállító repülőgép mindkét fekete doboznak nevezett adatrögzítőjét - jelentett be szombat este az egyiptomi polgári repülésügyi miniszter egy kairói sajtótájékoztatón.

Általában egy repülőgépen két ilyen készülék van. Az egyik a pilótafülkében elhangzottakat, a másik a repülési adatokat rögzíti. Az egyiptomi hatóságok korábban csak az egyik megtalálásáról adtak hírt.




Az ország kormányfője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a fekete dobozok adatainak megvizsgálása nélkül nem lehet megállapítani a katasztrófa okát, de szerinte nincs ok azt hinni, hogy valamilyen "rendellenes" cselekedet áll mögötte.

Párizsban bejelentették, hogy a francia repülésbiztonsági ügynökség (BEA) egy szakértőcsoportot küld Egyiptomba vasárnap. A mérnökök együtt fognak működni német és orosz kollégáikkal a helyszíni vizsgálatokban.

Az eddigi információk arra utalnak, nem valószínű, hogy az Iszlám Állam lőtte le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgépet - mondta Pető György légügyi szakértő az M1 szombat esti műsorában.

A szakértő elmondta: a helyszínen készített képek tanúsága szerint viszonylag "egyben van" a légi jármű törzse, ami arra enged következtetni, hogy nem lőtték le és nem robbant fel a levegőben, hanem a kényszerleszállás közben sérült meg.

A katasztrófa hátterében feltételezhetően műszaki hiba és emberi mulasztás állhat - mondta, hozzátéve, hogy a vizsgálatok mindent kiderítenek majd, de az mindenképpen nehezíti a folyamatot, hogy több nemzet is érintett, a repülőgép gyártója, az üzemeltetője és a szerencsétlenség helyszíne miatt. Valószínűleg inkább hónapokig tart majd a vizsgálat, mind hetekig - tette hozzá.




Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya szombaton Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz utasszállító repülőgépet.

Egyiptomi biztonsági források a nap folyamán annak a véleményüknek adtak hangot, hogy műszaki probléma okozhatta a légi szerencsétlenséget.

Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett több katonai forrás is úgy vélte, hogy az Iszlám Állam egyiptomi szárnyának a felkelői, akiknek a Sínai-félsziget északi része a fellegvára, nem rendelkeznek olyan rakétával, amely képes lelőni egy kilencezer méter magasan haladó repülőgépet. Nem zárták ki ugyanakkor annak lehetőségét, hogy pokolgép lehetett a gép fedélzetén, vagy akkor találta el rakéta, amikor a repülőgép műszaki hiba miatt leszálláshoz készülődött.

A Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartó járat egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le a Sínai-félsziget középső részén, a tengerparti el-Arístól délre, Haszana város környékén. Kairói repülőtéri források szerint mielőtt az Airbus eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. 23 perccel a felszállás után teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor már 11 ezer méter (más források 9000 méter) magasan repült.

A katasztrófát senki nem élte túl, összesen 224-en haltak meg.

(MTI nyomán)

Videóval frissítve:

Korábban írtuk: Több mint 200 fővel a fedélzetén zuhant le egy orosz gép a Sínai-félszigeten