Ugrás a cikkhez
Reklám

Életfogytiglani szabadságvesztést szabtak ki Svédországban arra az eritreai menedékkérőre, aki a Stockholmtól körülbelül száz kilométerre nyugatra fekvő Vasteras IKEA-áruházában halálra késelt két embert – döntött a vasterasi bíróság pénteken.



Abraham Ukbagabir, az európai értékeket osztó nigger

A harminchat éves néger augusztusban ölt meg két vásárlót az áruházban, egy ötvenöt éves nőt és annak huszonnyolc éves fiát.

Értesülések szerint az élősködő a gyilkosság napján tudta meg, hogy menedékkérelmét elutasították, kitoloncolás várt rá. Eva Moren svéd főügyész korábban közölte: a késelő beismerte tettét, és elmondta, felmerült benne, hogy végez magával vagy megöl valakit, ha nem engedik Svédországban maradni.

Bár a tettes hason szúrta magát a gyilkosságok után, később mégis úgy nyilatkozott, hogy nem akart öngyilkos lenni. Áldozatait találomra választotta ki.




A bíróság pénteken az ártatlan menekült tettét "nagyon komoly" bűncselekménynek nevezte.

Svédországban az életfogytiglan minimálisan 18 év letöltendő szabadságvesztést jelent, utána pedig az elkövetőt kiutasíthatják – mondta egy bíró a Vestmanlands Läns Tidning nevű lapnak.

(MTI nyomán)

Ne feledjük: "A menekültek azért Európába jöttek, mert az európai értékeket osztják"





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából