Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem a kelet-ukrajnai szakadárok uralta Sznyizsne településről, hanem az ukrán hatalom irányítása alatt lévő Zaroscsenszkéről lőtték ki a malajziai utasszállító repülőgép tavalyi katasztrófáját okozó Buk légvédelmi rakétát - jelentette ki a fegyvergyártó Almaz-Antej sajtótájékoztatóján kedden Moszkvában az orosz konszern főmérnökének tanácsadója.



A Buk M2 rendszer szállító-indító járműve

Mihail Malisevszkij az állami cég által végzett saját vizsgálat alapján állítását azzal magyarázta, hogy a rakéta robbanása után a repeszdarabok nem érhették volna a repülőgép bal szárnyát és hajtóművét, ha a rakétát Sznyizsnéről lőtték volna ki.

A 2014. július 17-én Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es repülőgép katasztrófájának körülményeiről készült nemzetközi vizsgálat eredményeit kedden kora délután teszik közzé Hollandiában. A Volkskrant című holland lap a jelentés véglegesítéséhez hozzájáruló forrásokra hivatkozva azt írta: egy Buk típusú föld-levegő rakéta találta el az utasszállító gépet a nemzetközi szakértők megállapítása szerint. A Buk típusú rakéta orosz gyártmányú.

A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területen zuhant le 298 emberrel a fedélzetén. Az utasok kétharmada holland volt, ezért Hollandiát bízták meg a katasztrófa okainak felderítésére indult nyomozás koordinálásával.

Frissítés: a nemzetközi vizsgálat szerint is Buk rakéta volt

Egy orosz gyártmányú, Buk típusú föld-levegő rakéta találta el és szakította szét a levegőben a Kelet-Ukrajna felett tavaly nyáron lezuhant maláj utasszállító gépet a nemzetközi szakértők által készített, kedden nyilvánosságra hozott végleges jelentés szerint.

A dokumentum tartalmát a tragédia ügyében folyó nemzetközi vizsgálatot összehangoló Holland Biztonsági Iroda (OVV) ismertette. A szakértők megállapították, hogy a maláj repülőgép pilótafülkéjétől kevesebb mint egy méterre robbant fel a rakéta, és azonnal megölte a személyzet három tagját, valamint leszakította a gép orrát.

A jelentés nem nevezi meg, hogy ki a felelős a rakéta indításáért. Ennek kiderítésére egy külön büntetőjogi vizsgálat folyik, amely várhatóan idén még nem zárul le.

Jacenyuk az orosz titkosszolgálatokat vádolja

Az orosz titkosszolgálatok tervelték ki a tavaly nyáron lezuhant maláj utasszállító gép lelövését a kelet-ukrajnai szakadárok által ellenőrzött területről - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrajnai zsidó miniszterelnök kedden Kijevben a kormány ülésén.

Hangsúlyozta, hogy Kijev álláspontja szerint orosz fegyveresek által ellenőrzött területről lőtték ki azt a rakétát, amely eltalálta a malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járatát tavaly július 17-én.

"Kétségkívül részeg szakadárok nem tudnak egy Buk rakétarendszert kezelni. Ez pedig azt jelenti, hogy csakis képzett orosz katonák kezelhették a fegyverzetet" - gúnyolódott Jacenyuk.

Emlékeztetett arra, hogy ukrán szakértők is több tucat vizsgálatot végeztek a katasztrófa körülményeiről, és ígéretet tett arra, hogy ezek eredményeit még a nap folyamán közzéteszik.

A fegyvergyártó Almaz-Antej júniusban elismerte, hogy valószínűleg Buk légvédelmi rakétával lőtték le a gépet, viszont azt állította, hogy olyan régi típusúval, amely az orosz hadseregben már nincs hadrendben, viszont az ukrán fegyveres erők nagy számban rendelkeznek vele.

2. frissítés: A Holland Biztonsági Testület közzétette azt az animációs filmet, amelyen bemutatják, hogy tavaly nyáron hogyan lőtték le rakétával a Malaysia Airlines MH17-es utasszállító gépét.

(MTI - HVG nyomán, kép: Wikipédia)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából