Ugrás a cikkhez
Reklám

Az Ipsos vasárnap közzétett közvélemény-kutatása szerint a svédek 44 százaléka még több kontinenshódítót fogadna be. Február óta 18 százalékkal növekedett azoknak az aránya, akik szerint további "menekülteket" kellene befogadni.




A svédek 44 százaléka szerint több "menekültet" kellene befogadnia Svédországnak – derült ki az Ipsos vasárnap közzétett közvélemény-kutatásából, amely a Dagens Nyheter című svéd lap megrendelésére készült. Az Ipsos februárban még azt mérte, hogy a lakosság 36 százaléka ellenzi, hogy több migránst fogadjanak be, és csak a kisebbség, 26 százalék értett egyet ezzel az opcióval. Vagyis február óta megfordult a közvélemény: 18 százalékkal növekedett azoknak az aránya, akik több menekültet fogadnának be. Minden harmadik svéd akár az otthonában is befogadna menekülteket.

Nem túl gyakori, hogy ilyen erős változásokat tapasztalunk a közvéleményben ennyi idő alatt: ez egy igen erős növekedés – értékelte a kutatás eredményét Nicklas Källebring, az Ipsos elemzője. Hozzátette: a kutatás alapján nyilvánvaló, hogy a svédek jobban tartanak az "idegenellenességtől", mint a bevándorlás növekedésétől.



Ez a svéd kulturális miniszter - nincs több kérdésünk

Azoknak az aránya, akik szerint kevesebb migránst kellene menekültként befogadni, 36-ról 30 százalékra csökkent. 20 százalék úgy gondolja, hogy pont megfelelő számú menekültet fogadott be Svédország. A többség nem elégedett a kormánnyal migránsügyben: 59 százalék úgy gondolja, hogy a svéd kormány többet is tehetne, hogy segítse a szír "menekülteket" – foglalja össze a kutatást a The Local.

Az utóbbi években Svédország a lakosságához viszonyítva több migránst fogadott be menekültként, mint bármely más EU-tagállam.

(Mandiner - The Local nyomán)

További hírek a felvilágosult országból:

- Befektetés a jövőbe: további csinos milliárdokkal támogatja a svédországi kormány a migránssimogatást

- Megkezdődött a keresztény Európa meghódítása, miközben a fehér nemzetek a jövőtlen ferde hajlamúakat ajnározzák
- Káros a gyerekekre, ezért törlik a néger szót egy világhírű svéd meséből
- A bukott svéd kormány kvótarendszerrel segítené a "menekültek" Európába áramlását
- Stockholm-szindróma: a mohamedánok mellett tüntettek a svéd (?) fővárosban - "bevándorlók paradicsoma"
- Homokosok elfogadtatva, pedofilok és zoofilek folyamatban, de itt az új tolerálnivaló: a hullaszex (16+)
- Betiltották a nemzeti zászlót egy svéd iskolában, használata ugyanis gyűlölet-bűncselekmény lehet
- Már a német játékkatonáktól is rettegni kell - eltávolítja polcairól a bűnös sereget egy svéd áruház
- Újabb lék a süllyedő Európa hajóján: bemutatjuk a svéd kulturális minisztert
- "Feminista" kormány alakult Svédországban
- Az aberráltak kedvéért megerőszakolják nyelvüket a svédek - semleges névmás az egyenjogúság nevében

 





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából