Bill Clinton volt amerikai elnök szombaton a Srebrenica mellett Potocari emlékhelyen élete legfontosabb tettének nevezte azt, hogy a srebrenicai mészárlás után amerikai közvetítéssel véget lehetett vetni a boszniai háborúnak.

Mint fogalmazott: sajnálja, hogy sokat kellett várni arra az egyetértésre, amelynek végén az Egyesült Államok és a NATO nagyobb erővel lépett fel, hogy megállítsa az erőszakot Bosznia-Hercegovinában. (1995. november 21-én az amerikai Daytonban Jugoszlávia, Horvátország és Bosznia vezetői keretmegállapodást kötöttek, amely lezárta a boszniai háborút.) Clinton örömét fejezte ki, hogy azóta meg lehetett tartani a békét (mármint Boszniában, mert az USA azóta is mindenhol csak háborút kreál - a szerk.), hozzátette azonban: „tartozunk az áldozatoknak”. Kijelentette: nem szeretne még egyszer a srebrenicaihoz hasonló vesztőhelyet látni, de „a világban azonban még mindig a nemzeti hovatartozáson, a fajon és a hiten alapuló háború uralkodik”. (A zsidó fajra és hitre gondolhatott talán?  - a szerk.)

Arra kérte a jelenlevőket, hogy ne engedjék meg, hogy az emlékhely csak egy tragédiára emlékeztessen, hanem váljon olyan hellyé, ahová mindenki elmehet, és váljon az egység és a demokrácia helyszínévé. Emellett köszönetet mondott Aleksandar Vucic szerb miniszterelnöknek, amiért megjelent a megemlékezésen, és fejet hajtott az áldozatok emléke előtt. Korábban csak Boris Tadic szerb elnök járt a srebrenicai megemlékezésen 2010-ben.

A srebrenicai mészárlás Bill Clinton elnöksége idején történt, és ő avatta fel 2003-ban a potocari emlékközpontot.

Nem fogadta túl békésen a tömeg a szerb kormányfőt

Megdobálták Aleksandar Vucic szerb kormányfőt szombaton a Srebrenica melletti Potocari emlékhelyen, amíg az áldozatok neveit tartalmazó kőtáblák mellett vonult el; Vucic sietősen távozott a helyszínről.

A tömeg műanyagüvegeket, köveket és más tárgyakat dobott a távozó szerb kormányfő felé, aki a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen vett részt.

A megemlékezésen minden felszólaló népirtásként ítélte el azt, ami 1995 júliusában Srebrenicában történt, amikor a boszniai szerb csapatok elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút hurcoltak el, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A szerb hivatalos álláspont szerint azonban nem történt népirtás, a bűncselekményeket "egyes konkrét személyek követték el".

Aleksandar Vucic személye azért is válthat ki ellenszenvet a bosnyákokból, mert a szerb politikus húsz évvel ezelőtt - még Vojislav Seselj Szerb Radikális Pártjának tagjaként - kemény hangvételű beszédekben védte a boszniai szerbek lépéseit. 1995 nyarán, néhány nappal a srebrenicai mészárlás után például azt mondta: "ha meggyilkoltok egy szerbet, mi 100 muszlimot gyilkolunk meg".

(MTI)

Korábban írtuk: Tízezrek vesznek részt a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulós megemlékezésén