Ugrás a cikkhez
Reklám

Néhány nappal a második világháború befejeződésének 70. évfordulója előtt a német kancellár óvott attól, hogy pontot tegyenek a történtek végére. "A történelmet nem lehet lezárni" - figyelmeztetett szokásos hétvégi videoüzenetében Angela Merkel, hangsúlyozva a németek különleges felelősségét.

"Nekünk, németeknek különleges felelősségünk van abban, hogy figyelmesen, érzékenyen, ugyanakkor tárgyilagosan is viszonyuljunk ahhoz, amit a nemzetiszocializmus idején okoztunk" - fogalmazott szombati álbűntudatkeltésében a kancellár.

A gonosz náci múlt legitimálja a görög követeléseket - és másokét is

"Ez vonatkozik azokra a hosszan tartó sebekre és aggodalmakra is, amelyek más országokban keletkeztek" - tette hozzá, utalva arra, hogy ebből kiindulva "teljes mértékben megérti" a görög jóvátételi követeléseket, amelyekkel kapcsolatban heves vita bontakozott ki Athén és Berlin között. "Mindez természetesen azért fontos, mert nemcsak Görögországgal van vitánk, hanem több más országgal is" - jelentette ki a német kormány vezetője.

Angela Merkel hangsúlyozta: rendkívül fontos számára, hogy május 10-én Moszkvába látogat. A kancellár ugyan nem vesz részt a második világháború befejeződésének 70. évfordulója alkalmából tartandó május 9-i moszkvai díszszemlén, egy nappal később azonban az orosz fővárosban koszorút helyez el a "második világháborúban elesettek" (véletlenül sem a német katonák - a szerk.) emlékére.

Mélyreható nézetkülönbségek Oroszországgal

"Oroszországgal jelen pillanatban különösen mélyreható nézetkülönbségeink vannak, mindenekelőtt az ukrajnai eseményekkel kapcsolatos kérdésekben" - jelentette ki a kancellár, de hozzátette: "Ennek ellenére fontos számomra, hogy május 10-én az orosz elnökkel közösen koszorút helyezzünk el az ismeretlen katonák emlékművénél, és emlékezzünk a halottak millióira, akik miatt Németország a második világháborúból fakadóan felelősséggel tartozik."

Hetven évvel a második világháború befejeződése után semmit nem vesztett érvényéből az a követelés, hogy "soha többé" - fogalmazott Merkel, ugyanakkor figyelmeztetett: mindig fel kell tenni azonban azt a kérdést, hogy valójában mi rejlik a követelés mögött. A kancellár szerint mindenekelőtt az, hogy szembe kell nézni a történelemmel, "a nemzetiszocializmus, a koncentrációs táborok történetével, a kisebbségek, a másként gondolkodók üldözésének történetével, a holokauszt történetével". "Másrészt a 'soha többé' azt is jelenti, hogy óvnunk kell mindazt, ami ideáljainkat, az értékekkel kapcsolatos elképzeléseinket valóban élővé teszi" - fűzte hozzá Angela Merkel.

Angi felveszi a harcot

Videoüzenetében a kancellár szégyennek nevezte, hogy a németországi zsidó létesítményeket rendőröknek kell védelmezniük.

"Nincs rendjén, hogy a másként gondolkodó vagy másként kinéző emberek gyakran rasszista és szélsőséges támadásoknak vannak kitéve" - hangoztatta Merkel, utalva arra, hogy a "soha többé" követelménynek ezen a téren is érvényesülnie kell. "Fel kell venni a harcot az ilyen cselekményekkel, és ébernek kell lenni - jelentette ki a kancellár, utalva arra, hogy"ez egyformán vonatkozik a politikusokra, valamint az egyénekre is".

Az emléknapokat a kancellár szükségesnek nevezte, hangoztatva: ezek a megemlékezések akadályozzák meg, hogy a holokauszttal történelemmel való foglalkozás háttérbe szoruljon. Ezek az emléknapok azonban egyedül nem elegendők - hangsúlyozta Angela Merkel, s kiemelte: szükség van az összefüggésekkel kapcsolatos alapismeretek iskolai oktatására, illetve társadalmi terjesztésére. A kettő elválaszthatatlanul összefonódik - jelentette ki a kancellár.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó: Most végre Angela Merkel etethette tenyeréből a makit





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából