Brazíliában elfogták Lakatos Andrást, aki korábban a sajtóban Kisbandi néven, az alvilág pénztárosaként emlegettek. A rendőrségtől annyit közöltek, hogy egy L. András nevű férfit kaptak el a dél-amerikai országban, az MTI szerint a Kisbandiként ismert Lakatos Andrásról van szó.
Kisbandi
A rendőrség honlapján azt írják: a brazil hatóságok négy napja, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján fogták el és vették őrizetbe az 53 éves L. Andrást, aki ellen csalás miatt adott ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lakatos Andrást korábban, 2004-ben jogerősen elítélte a bíróság majdnem négyszáz rendbeli csalás miatt, abban a 1993-ig visszanyúló ügyben Dacia gépkocsikért vett fel előleget, majd nem adott érte semmit. Miután az USA-ban elfogták és 2000 nyarán kiadták a magyar hatóságoknak, a daciás ügyben első fokon 2001 októberében ítélték el, az FB ezt a verdiktet gyakorlatilag helybenhagyta.
Rendőrségi körökben azt is feltételezték róla, hogy az „alvilág bankára” volt, és eltűnését az 1990-es évek közepén összefüggésbe hozták a budapesti robbantásos leszámolásokkal.
Lakatos András neve a Portik-perben is előkerült, az ő egykori titkárnőjének a vallomására alapozva találta úgy a bíróság tavaly februárban, hogy Portik rendelte meg Prisztás József 1996 novemberi meggyilkolását. Portikkal kapcsolatban Kisbandit is megkérdezték a rendőrök, és a – a hvg.hu tudomása szerint – ezzel kapcsolatos vallomását nemzetközi jogsegély alapján Miamiban tette meg.
(MTI - HVG)