Ugrás a cikkhez
Reklám

Megnyitná az utat az iráni atomfegyver kifejlesztése előtt, ha a jelenlegi feltételek alapján sikerülne megegyezésre jutni a Teherán vitatott nukleáris programjáról szóló lausanne-i tárgyalásokon - figyelmeztetett kedden Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

"A biztonságunkat és jövőnket érő legnagyobb fenyegetést az atomfegyver kifejlesztésére irányuló iráni erőfeszítések jelentik" - közölte a kormányfő a jeruzsálemi parlament előtt beszélve.

"Izrael nem dugja a fejét homokba. Mindent meg fogunk tenni biztonságunk és jövőnk védelmében" - tette hozzá a miniszterelnök, hozzátéve, hogy más térségbeli államok is "megértették az iráni atomprogram jelentette veszélyt".

Netanjahu szerint ha a mostani feltételek nyomán születne meg a megállapodás, akkor a perzsa államnak mindössze egy évre vagy még kevesebbre lenne szüksége ahhoz, hogy elegendő hasadóanyagot - magasan dúsított uránt vagy plutóniumot - állítson elő egy atombombához.

Az izraeli kormányfő azt állította, hogy a jelenlegi egyezség sértetlenül hagyná az iráni nukleáris infrastruktúra nagy részét, egyebek mellett számos fejlett urándúsító centrifugát, egy plutóniumot előállító atomreaktort és föld alatti kutatóközpontokat is.

A svájci Lausanne-ban kedden kezdődött meg a miniszteri szintű tárgyalások elvben utolsó fordulója a határidő éjféli lejárta előtt. A korábban kitűzött menetrend szerint most a megállapodás fő elemeiről kellene megegyezni, és június végéig kell elérni az átfogó, a technikai részletekre is kiterjedő megállapodást, amely biztosíthatja a Nyugat számára, hogy az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgál, Teherán számára pedig a gazdaságát sújtó szankciók részleges feloldását.

(MTI)

Kapcsolódó: Moszad-jelentés bizonyítja: pofátlanul hazudott Netanjahu Iránról az ENSZ közgyűlésének 2012-ben





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából