Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet emberei elkezdték eldózerolni csütörtökön az ellenőrzésük alatt lévő észak-iraki Nimrúd (az ókori Kalhu) régészeti parkjának asszír romjait - közölte csütörtök késő este az iraki idegenforgalmi és régészeti minisztérium meg nem nevezett forrásra hivatkozva.

A minisztérium közleményében nem szerepel, hogy tudomásuk szerint addig mekkora kárt okoztak a szélsőségesek, csak az, hogy a rombolást csütörtök déltájban kezdték. "Az IÁ szembeszáll a világ akaratával és az emberiség érzéseivel" - olvasható a hivatal Facebook-oldalán megjelent közleményben.

Nimrúd az időszámításunk előtti XIII. századból származó asszír régészeti hely a Tigris folyó bal partján, Moszultól 30 kilométerrel délre. Az IÁ januárban és februárban Moszulban tett tönkre felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat és könyvtári könyveket, mert eretnekségnek tekinti ezeket. A térséget a szervezet tavaly júniusban foglalta el.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa február végén elítélte az IÁ kultúraromboló barbár tetteit. Az Iszlám Állam az ezt megelőző napon tett fel az internetre egy videofelvételt, amely szerint emberei szétzúznak több ókori tárgyi leletet az egyik moszuli múzeumban és az ugyancsak a városban fekvő, az asszír birodalom egykori fővárosához, Ninivéhez vezető hatalmas kapuk egyikénél, a Nirgal Kapunál. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) pedig a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) fordult a tönkretett műtárgyak ügyében.

Félő, hogy a dzsihadisták további történelmi értékeket is tönkretesznek azokon a területeken, amelyek az ellenőrzésük alatt állnak, például a Nimrúdhoz közeli Hatrában, amely szerepel az UNESCO világörökségi listáján. "Egyértelműen Hatra lesz a következő célpont, ez csak idő kérdése" - jelentette ki Abdelamir Hamdani iraki régész, a New York-i Stony Brook Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy feldúlta a Nimrúddal kapcsolatos friss hír.

(MTI)