ENSZ-békefenntartók behívását javasolta a harcok sújtotta Donyec-medencébe Petro Porosenko ukrán elnök a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szerda esti ülésén.

Az államfő utasította a védelmi tanácsot, hogy dolgozza ki ennek lehetőségét. Személy szerint a legjobb megoldásnak azt tartaná, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának égisze alatt az Európai Unió küldene rendőri missziót a kelet-ukrajnai térségbe.

Porosenko bejelentette továbbá, hogy olyan módosító javaslatot dolgozott ki a hadiállapot bevezetéséről szóló törvényre, amely figyelembe veszi "az Ukrajna ellen indított úgynevezett hibridháború" sajátosságait. Reményét fejezte ki, hogy a parlament támogatja majd indítványát. Részleteket azonban a javaslatáról nem hozott nyilvánosságra.

Az elnök ismertette, hogy az oroszbarát szakadárok által megszállt Debalcevét szerda estig összesen 2475 katona hagyta el, 200 haditechnikai eszközzel.

Kiemelte annak fontosságát, hogy az ukrán fegyveres erők nem fehér zászlóval, fegyvereiket hátrahagyva vonultak ki Debalcevéből - ahogy azt az Oroszország által támogatott szakadárok követelték - hanem a katonai vezetés parancsát követve az előre eltervezett módon hagyták el a várost fegyvereikkel és katonai eszközeikkel, járműveikkel együtt.

Az államfő elégedettségét fejezte ki a katonák kivonásának szervezésével és végrehajtásával, annak ellenére - mint mondta -, hogy az elvonuló csapatokat orosz tüzérségi fegyverekkel, köztük rakéta-sorozatvetőkkel lőtték a szakadárok, aminek következtében hat katona életét vesztette.

A sajtójelentések szerint a kivonulás még jelenleg is tart. A kivont egységeket a Debalcevétől északnyugatra, mintegy 50 kilométerre lévő Artemivszkbe helyezték át.

A jelentős közúti és vasúti csomópontként stratégiai fontosságú Donyeck megyei város elfoglalásáért a múlt hónapban indítottak heves offenzívát a szakadárok. Támadásaikat a február 15-én életbe lépett tűszünet ellenére sem hagyták abba.

Frissítés: az oroszok ellenzik

Moszkva ellenzi a békefenntartók bevonását a délkelet-ukrajnai rendezésbe. Oroszország ENSZ-nagykövete és EBESZ-hez akkreditált állandó képviselője is felszólalt csütörtökön Kijev kezdeményezése ellen – jelentette a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség. Vitalij Csurkin ENSZ-nagykövet szerint Kijevnek csapatai lefegyverezésével és nem új kezdeményezésekkel kell foglalkoznia.

A magas rangú diplomata azzal érvelt, hogy a február 12-én elért minszki egyezség – a szeptemberi megállapodások végrehajtásáról aláírt intézkedéscsomag – szerint a szakadár donyecki és luhanszki "népköztársaságokban" saját rendfenntartókat, úgynevezett népi milíciákat hoznak létre, az egymással szemben álló feleket szétválasztó területet pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői felügyelik.

A minszki intézkedéscsomaghoz csatolt "megjegyzések" között szerepel, hogy a közrend fenntartására a helyi tanácsok döntésével a szakadár területeken "népi milíciák" alakulnak. Csurkin szerint Kijev kezdeményezése megkérdőjelezi az ukrán hatalom szándékát a minszki megállapodások betartására.

Andrej Kelin orosz EBESZ-nagykövet szintén kevés esélyt lát a békefenntartók küldésére a Donyec-medencébe. A Bécsben nyilatkozó diplomata úgy vélte, hogy több nemzetközi szervezetnek ugyanazon konfliktusövezetben való tevékenysége "általában zűrzavarhoz vezet". Kelin nehezményezte, hogy Kijevben "felül akarják vizsgálni" a minszki megállapodásokat, és a rendezés felügyeletébe be akarják vonni az Európai Uniót.

(MTI)