„Az USA továbbra is kényszeríti Európát újabb és újabb Oroszország elleni szankciók bevezetésére, ám ennek az a következménye, hogy Ukrajna a szakadék szélén táncol, míg Oroszország kényszerűségből (és jól felfogott érdekből) elfordul az európai országoktól, és keleten építi kapcsolatait tovább” - jelentette ki Frederick William Engdahl amerikai politológus és stratéga a Russia Todaynek adott interjújában.

”Kétségtelen, hogy az Egyesült Államoknak kulcsszerepe volt az ukrajnai puccs előkészítésében és levezénylésében, ezt Barack Obama CNN-nek adott nyilatkozatában is megerősítette. Úgy tűnik, hogy az amerikai zsoldosok és a titkosszolgálatok munkatársai is „nyakig benne vannak” az események ilyeténképpen való alakulásában. Az USA korábban is elég sok külpolitikai ostobaságot követett el, mint például Szíriában, Irakban, az Iszlám Állammal kapcsolatban, most pedig Ukrajnában. Kijelenthetjük, hogy a rövidlátás ma a legjellemzőbb vonása Washington külpolitikájának. Oroszországot nyilván „balkanizálni” akarta Obama elnök, szétverni az orosz államiságot, ezt remélte a szankciók egymás utáni bevezetésével. Érdekes, hogy ez a masszív gazdasági nyomás, a szankciók politikája teljesen ellenkező hatást ért el, felgyorsult Peking és Moszkva közeledése, mobilizálódik a BRICS-államok együttműködése, és India is egyre közeledik Moszkvához. Washington soha nem volt távolabb céljainak eléréséhez, vagyis Oroszország izolálásához, mint e pillanatban” - fejezte be szavait Engdalh.

Ned Tyler
Rotterdam

(Az interjú Engdahl honlapján itt, az RT honlapján pedig itt található.)