Az elfogultságát hangoztató izraeli vádak nyomására azonnali hatállyal lemondott tisztségéről William Schabas, annak az ENSZ-bizottságnak az elnöke, amely a Gázai övezet ellen tavaly nyáron végrehajtott Erős szikla izraeli hadműveletet vizsgálja - értesült az izraeli média. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a vizsgálat elvetését követelte, de az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa közölte, hogy jövő hónapra elkészül a bizottság jelentése.

Schabas hétfőn a bizottságnak küldött levelében jelentette be visszavonulását. Indoklása szerint távozásával a bizottság jó hírét kívánja védelmezni a részrehajlásáról szóló izraeli vádak ellen.




Jeruzsálem azért tekintette "objektív döntésre alkalmatlannak" a nemzetközi joggal foglalkozó kanadai jogászprofesszort, mert a múltban Simon Peresz volt izraeli államfő és Benjámin Netanjahu kormányfő bíróság elé állítását követelte háborús bűnök miatt, valamint korábban tanácsadóként a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek (PFSZ) dolgozott, s ezért 2012-ben 1300 dollár fizetséget kapott tőlük - írta a Háárec című izraeli újság honlapja kedden.

"Megpróbálnak mindenkit megfélemlíteni, rágalmazni, lejáratni"

Hanan Asravi, a PFSZ végrehajtó bizottságának tagja Izraelt bírálta a Schabas elleni vádak miatt. "Megpróbálnak mindenkit megfélemlíteni, rágalmazni, lejáratni, rendkívül nehézzé teszik, hogy bárki is olyan álláspontot foglaljon el, amely szerint Izrael elszámoltatható, az izraeli szabálysértések vagy a háborús bűnök pedig kivizsgálhatóak" - mondta a palesztin politikus.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök persze üdvözölte Schabas döntését, és a vizsgálati jelentés elvetését követelte, valamint az ENSZ azt megrendelő Emberi Jogi Tanácsát bírálta. "Ez ugyanaz a szervezet, amely 2014-ben több határozatot hozott Izrael ellen, mint Irán, Szíria és Észak-Korea ellen együttvéve" - mondta Netanjahu. "A Hamászt és más terrorista szervezeteket, valamint a körülöttünk lévő terrorrezsimeket kell vizsgálni, és nem Izraelt" - tette hozzá az izraeli kormányfő.

Ugyanakkor az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa honlapján közzétett közleményében leszögezte, hogy Schabas lemondása ellenére az izraeli hadműveletről szóló jelentést a testület március 23-i ülésén bemutatják.

Joachim Ruecker, az Emberi Jogi Tanács német elnöke közölte, hogy végső stádiumba érkezett a bizottság bizonyítékgyűjtő tevékenysége, amelynek során "a lehető legtöbb áldozatot és tanút kerestek meg mindkét oldalról". A tanács közölte, hamarosan új elnököt választhatnak a vizsgálóbizottság élére.

Schabas lemondólevelében azt írta, hogy "rosszindulatú támadások" célpontjává vált, s a palesztinoknak végzett munkája nem különbözött más szakértői feladataitól. Hangsúlyozta: azért mond le, hogy a személyével kapcsolatos ügyek "ne vessenek árnyékot a bizottság jelentésére", amelyet a jövő hónapban terveznek nyilvánosságra hozni.

Schabast tavaly augusztusban nevezte ki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az Izrael által tavaly nyáron elkövetett háborús bűnök kivizsgálására alakult bizottság élére. A grémiumot elsősorban az izraeli jogsértések felderítésére hozták létre, de a testület tavaly decemberi közleménye szerint a palesztin fegyveres csoportok Izrael elleni támadásait is vizsgálja, valamint Izrael Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben tett lépéseit.

Schabas a bizottság másik két tagjával, a szenegáli Doudou Diene-nel, az ENSZ rasszizmusügyi jelentéstevőjével és Mary McGowan volt New York-i legfelsőbb bírósági bírónővel már túljutott a vizsgálati szakaszon, és megkezdődött a jelentés megfogalmazása.

Kinevezése ellen augusztus óta tiltakoztak az izraeli hatóságok az országgal szemben "igen kritikus álláspontja miatt", sőt Jeruzsálem bejelentette, hogy ezért nem működik együtt az ENSZ-bizottsággal.

Civil szervezetek segítségével izraeli magánszemélyek mégis részt vettek a múlt hónapban egy meghallgatáson, többet között egy palesztin rakétatámadásban megölt négyéves kisfiú édesanyja és egy a Gázai övezettel szomszédos kibucban élő férfi, aki a lábait, valamint két legjobb barátját vesztette el egy gázai rakétától.

A 2008-2009-es gázai övezeti Öntött ólom hadművelet után is készült egy Izraelt súlyosan bíráló ENSZ-jelentés Richard Goldstone dél-afrikai bíró irányításával, de ő a fenyegetések hatására később visszavonta az abban foglalt állítások egy részét, köztük azt, amely szerint az izraeli hadsereg szándékosan ölt meg palesztinokat, mert - mint mondta - a dokumentum összeállításakor "nem volt kellő tudomása a tényekről".

(MTI nyomán)