Ismét alaposan felsültek a magukat „jogvédőnek”, „demokratának”, „baloldalinak” álcázó paraziták. Miután Drezdában a bevándorlás ellen tiltakozó Pegida mozgalom egyik tüntetése idején meggyilkoltak egy eritreai „menekültet”, a hazafias szervezet a „tolerancia bajnokainak” a célkeresztjébe került. Egy héten keresztül voltak hallhatók a rosszindulatú gyanúsítgatások, és dübörgött az idehaza is oly jól ismert „nácizós” lemez. Csakhogy most kiderült: a 20 esztendős eritreait nem egy gaz náci, hanem egyik bevándorló társa ölte meg.



Khaled Idris Bahray

Január 13-án, a reggeli órákban holtan találták Khaled Idris Bahray 20 éves eritreai férfit annak a hatemeletes drezdai lakóháznak a belső udvarán, melynek egyik lakásában, más bevándorlókkal együtt lakott. Előző este közölte hét lakótársaival, hogy leugrik egy doboz cigarettáért a közelben található szupermarketbe. Csakhogy Bahray egész éjjel nem tért haza. Társai eleinte nem aggódtak, mert arra gondoltak, hogy barátaival találkozott. Másnap reggel azonban megtalálták a holttestét a lakóház udvarán.

A rendőrség eleinte balesetre gyanakodott, az alaposabb vizsgálatot követően azonban kiderült, hogy az ismeretlen elkövető késsel szúrta halálra. Mivel aznap az esti órákban a Pegida elnevezésű, Németország iszlamizálása ellen küzdő szervezet 25 ezer fő részvételével tüntetést tartott Drezda belvárosában, a gyanú a „nácikra” terelődött. A különböző internetes közösségi oldalakat elárasztották azok a bejegyzések, amelyek a Pegida fellépése nyomán keletkezett idegenellenes hangulatot okolták az eritreai néger haláláért. De olyan kommentelők is akadtak, akik kifejezetten a Pegida aktivistáit vádolták meg a bűntett elkövetésével.

A bevándorlást ellenző mozgalom vezetői természetesen határozottan visszautasították a rágalmakat. A szervezet szóvivője, Kathrin Oertel rámutatott: „Mi mindenféle erőszakot elítélünk. Amennyiben a harag és a düh tapasztalható Drezda utcáin, az már létezett a mi mozgalmunk születése előtt is.”



Pegida-tüntetők Drezdában

Nem lenne teljes a történet, ha nem nyitották volna ki a szájukat a „jogvédők” is. Mekonnen Mesghena, a német Zöld Párthoz közel álló, berlini székhelyű Heinrich Böll Alapítvány egyik „elemzője” – aki maga is Eritreából származik – közölte: „A bevándorlók idegesek, félnek kimenni az utcára, kiváltképpen hétfő esténként azokban a városokban, amelyekben ilyenkor tüntetések zajlanak. És ez a rettegés az életüket még nehezebbé teszi”.

Megszólalt a meggyilkolt eritreai fiú egyik szobatársa is. A 27 esztendős és magát ortodox kereszténynek nevező Tesfalem Negasi arról tájékoztatta a sajtót, hogy korábban egy olyan papírlapot találtak az ajtójuk előtt, amelyre valaki egy horogkeresztet rajzolt. De állítólag megesett az is, hogy leköpték őket, és gyakran a középső ujj felmutatásával „üzentek” nekik. Tesfalem Negasi arról is beszámolt, hogy három nappal az eritreai halála előtt második emeleti lakásuk falára valaki horogkeresztet rajzolt, és a biztonság kedvéért még odaírta: „Mindnyájatokat el fogunk kapni.” Negasi társaival együtt most abban reménykedik, hogy „Németország biztonságosabb részére költöztetik őket”. Mindezek után a közvélemény egyre inkább kezdett hinni abban, hogy tényleg a gaz neonácik gyilkolták meg a 20 éves Khaled Idris Bahray-t.

Csakhogy korai volt a „jogvédők” és egyéb „toleránsok” öröme. Január 22-én Jan Hille, a Drezdai Ügyészség szóvivője bejelentette: letartóztatták a gyilkosság elkövetésével alaposan gyanúsítható személyt. A 26 éves férfi aligha lehet neonáci, ugyanis ő maga is bevándorló, sőt együtt lakott Bahray-val a hatemeletes drezdai házban.

Perge Ottó - The Guardian nyomán