"Gyűlöletre uszítás gyanúja" miatt nyomozást indított szerdán a drezdai ügyészség az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom első számú vezetője ellen, aki először Hitlert idéző bajusszal "szelfizett", majd a Facebookon állítólag azt írta: a Németországban menedékjogot kérő külföldiek állatok.



"Újra itt van!" - írta eredetileg a kép alá

Lutz Bachmann egy nap alatt két "súlyos botrányba" került, miután a Bild című lap szerdai számának első oldalán megjelent egy "szelfije", amelyen Adolf Hitler kancellárt idéző bajusszal és hajviselettel látható, kedd este pedig egy képernyőfelvétel jelent meg hírportálokon egy állítólagos Facebook-bejegyzéséről, amelyben egyebek között állatoknak nevezte a Németországban menedékjogot kérő külföldieket, és úgy vélekedett, hogy nincsenek "igazi" háborús menekültek.



Így néz ki jelenleg - a kép tehát korábban készülhetett, azt ásták most elő

A drezdai ügyészség a bejegyzés miatt indított nyomozást "gyűlöletre uszítás gyanúja" miatt. Elsőként azt próbálják megállapítani, hogy valódi bejegyzést ábrázol-e a képernyőfelvétel.




A korábban testi sértésért és más bűncselekményekért jogerősen elítélt Lutz Bachmann szerda késő délutánig nem foglalt állást a nyomozással kapcsolatban. A Hitlert idéző "szelfiről" a Bildnek azt mondta, hogy viccből készítette. A Pegida szóvivője, Kathrin Oertel közölte, hogy még szerdán nyilatkozatot adnak ki Bachmann ügyében. A német lapok később azt írták: Bachmann lemondott a mozgalom vezetéséről.

A bevándorlást és a menekültügyet szabályozó előírások szigorítását - például a bűncselekményért elítélt "menekültek" kitoloncolását - követelő, és Németország iszlamizálódását bíráló Pegidáról számos politikus már korábban azt hangoztatta, hogy a mozgalom irányítói szélsőjobboldali nézeteket képviselnek, tüzelik a muzulmánokkal és a bevándorlókkal szembeni ellenérzéseket, gyűlölködnek, és "meg akarják osztani a társadalmat" (mely bizonyára csodálatos egységet mutat fel amúgy a több millió bevándorlójával...). Az alapító-főszervező Bachmann kettős botránya nyomán pedig valamennyi parlamenti párt részéről éles hangú bírálatokat fogalmaztak meg.

"Aki Hitler-jelmezben pózol, az elmebeteg vagy náci" - nyilatkozott például Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter, a szociáldemokrata párt elnöke (SPD). Szerinte Bachmann ügyei révén kiderült, hogy "valójában mi rejtőzik a Pegida polgárinak álcázott arculata mögött".

Az SPD-vel kormányzó CDU egyik legtekintélyesebb politikusa, Thomas de Maiziere belügyminiszter azt mondta, hogy ugyan keresni kell a párbeszéd lehetőségét mindazokkal, akik a gazdasági-társadalmi viszonyok gyors alakulásába, "a folytonos változásokba belefáradva és elbizonytalanodva" a Pegidához sodródnak, de a mozgalom szervezőivel, irányítóival semmi szín alatt nem szabad kapcsolatba lépni.

Eközben a Pegida lipcsei társszervezte, a Lipcse a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Legida) szerda estére nagyszabású tüntetést hirdetett meg a szászországi nagyvárosba. A demonstrációt 60 ezer főre jelentették be. A mozgalom követeléseit elutasító szerveződések összesen 19 ellentüntetést jelentettek be. A rendezvények biztosítására több mint 4 ezer rendőrt vezényeltek a városba, ahol a hatóságok előrejelzése szerint nagyjából 100 ezren tüntetnek majd.

Frissítés: bocsánatot kért a "megsértettektől"

Lutz Bachmann a Pegida Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint lemondott a mozgalmat szervező egyesület elnöki tisztségéről, bocsánatot kért mindenkitől, akit megsértett korábbi bejegyzéseivel, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy "megnyilvánulásaival ártott a mozgalomnak".

Bachmann a közlemény szerint "meggondolatlan megnyilvánulásnak" nevezte a tavaly szeptemberében kelt Facebook-bejegyzést, és hozzátette, hogy ma már nem tenne ilyen kijelentéseket.

Az egyesület a leghatározottabban visszautasítja Lutz Bachmann sértő, "politikai vitába nem illő" szavait - áll a közleményben. Ugyanakkor kiemelték, hogy a visszalépett egyesületi elnök nagy érdemeket szerzett a Pegida elindításával, a hétfő esti drezdai felvonulások megszervezésével és azzal, hogy a mozgalmat "bejuttatta a médiába".

A "Hitler-szelfivel" kapcsolatban az egyesület közleményében az áll, hogy a felvétel csupán humor volt, Timur Vermes Nézd, ki van itt! című könyvéhez készült az alkotás hangoskönyv-kiadásának előadója, Christoph Maria Herbst színész Facebook-oldalára. (Timur Vermes szatirikus regénye arról szól, hogy a néhai német vezér feltámad a 21. századi Berlinben.)

(MTI  - Bild nyomán)