A magát Nemzetközi Keresztény Nagykövetségnek nevező, a magyarországi Hit Gyülekezetéhez hasonlóan szélsőségesen cionista "keresztény" szervezet 1980 óta a zsidó sátoros ünneppel egy időben Jeruzsálemben minden évben megrendezi a sátoros ünnep keresztény változatát. A világ minden részéből összecsődített több ezres "keresztény" tömeg ilyenkor tanúságot tesz a zsidóság melletti hűségéről. Az idei összejövetelt első ízben hirdették meg a kelet-jeruzsálemi Templom-hegy déli támfala, az úgynevezett Hulda-kapuk előtti térségre. A közös imádkozást a rabbik azért is ellenzik, mert azt a kereszténység újabb szentföldi térhódításaként értékelik.



Dán "hitgyülisek" Izraelt támogató vonulása Jeruzsálemben, 1984-ben
A Nemzetközi Keresztény Nagykövetség Jeruzsálemben (angol rövidítése: ICEJ) főként a szélsőségesen cionista, Izrael-barát, a magyarországi Hit Gyülekezetével egyívású protestáns, evangélista "keresztény" szektákat képviselő színtársulat, amely támogatja és a világban népszerűsíti a zsidó állam megszálló politikáját. A "nagykövetség" egyik ismert és látványos tevékenysége az 1980 óta évenként megtartott, a zsidó sátoros ünnep idejére időzített összejövetel, amelyen a világ minden részéből összehívott, több ezer zarándok Jeruzsálem utcáin vonulva táncolnak, énekelnek, izraeli és a saját hazájuk zászlóit lobogtatva magasztalják a zsidókat, tesznek bizonyságot az Izrael és politikája iránti hűségükről.



Jeruzsálem, 1984: Csehszlovákia ekkor még létezett
E sorok írója először 1984-ben volt szemtanúja a világ "hitgyülisei" nagy jeruzsálemi seregszemléjének, Izrael melletti színes fölvonulásának a nyugati városrész VI. György királyról elnevezett főutcáján. Érdekes jelenségként a felvonulók között számos, kerekesszékeken tolt mozgáskorlátozott személy is volt. A rengeteg finn, dán, svájci, izraeli és német zászló között föltűntek az 1983-ban még létező Csehszlovákia, illetve a formális függetlenségét csak 1991-ben kikiáltó Észtország kék-fekete-fehér nemzeti zászlói is.



A jeruzsálemi Templom-hegy déli támfalában levő hármas Hulda-kapu
A Nemzetközi Keresztény Nagykövetség rendezte "keresztény sátoros ünnep" jeruzsálemi rendezvényei az idén október 10-15. között lesznek, ám a tervezett záróeseményre, a zsidó sátoros ünnep hetedik napjára, október 14-re meghirdetett zsidó-keresztény "imádságos virrasztásra" legjelentősebb izraeli rabbik tiltakozása miatt valószínűleg nem kerülhet sor. A rabbik nemcsak azért kifogásolják a közös imádkozást, mert arra a szervezők a zsidókat is meghívták, hanem elsősorban azért, mert annak helyszínéül a szervezők a megszállt Kelet-Jeruzsálemet, pontosabban az óvárosi Templom-hegy déli támfalában levő, úgynevezett Hulda-kapuk alatti térséget jelölték meg.



A "Cserkesz villa" - Nemzetközi Keresztény Nagykövetség épülete Jeruzsálemben
De mielőtt rátérnénk az idei közös ima zsidó "fogadtatására", érdemes néhány szóval fölidézni a Nemzetközi Keresztény Nagykövetség jeruzsálemi épületének történetét. A "nagykövetség" épületét Nyugat-Jeruzsálem Katamon nevű negyedében a múlt század '30-as éveiben építette egy Ibráhím Háki nevű, cserkesz származású gazdag keresztény palesztin. A pompás épületet a régi jeruzsálemiek ezért a mai napig "Cserkesz villának" nevezik. Mint minden más épületet Palesztinában, a honfoglaló cionisták ezt is kisajátították. A XX. század '30-as éveinek derekától a "Cserkesz villában" Csehszlovákia palesztinai nagykövetsége működött egészen a műállam 1938-as megszüntetéséig. A zsidó állam 1948-as kikiáltása után 1980-ig Elefántcsontpart nagykövetségének adott otthont, majd 1997-től mostanáig a cionista érdekeket képviselő Nemzetközi Keresztény Nagykövetségnek. Szinte már nem is meglepő, hogy a "nagykövet" egy Jürgen Bühler nevű, 1994 óta Izraelben élő, önkorbácsoló német.



Jürgen Bühler a "Holokauszt-túlélők szépségkirálynőjével, Sosánná Kolmárral 2013-ban
A Nemzetközi Keresztény Nagykövetség meghirdette, jelenleg is szervezi, ám befolyásos zsidó rabbik a megszálló izraeli hatóságokkal szeretnék betiltatni az október 14-én este, a jeruzsálemi Templom-hegy (a zsidók Szentély-hegynek mondják - H. J.) déli támfala alatti térségen tartandó imádságos keresztény-zsidó összejövetelt. A napokban Izrael két országos főrabbija, a zsidó állam legfőbb vallási tekintélyei, az askenázi Dávid Lau és a szefárd Jichák Joszéf fölszólította a zsidókat, hogy ne merészeljenek eleget tenni a Nemzetközi Keresztény Nagykövetség zsidó-keresztény közös imára hívó szavának.



Dávid Lau askenázi és Jichák Joszéf szefárd országos főrabbi
A két országos főrabbi mellett Jeruzsálem Óváros rabbijai és a Hit Útja Rabbijainak Szervezete is erélyesen tiltakozik a Nemzetközi Keresztény Nagykövetség kezdeményezése ellen. A két országos főrabbi a Kelet-Jeruzsálemet megszálló izraeli hatóságokat is fölszólította: ne adjanak engedélyt a meghirdetett gyülekezésre. A Hit Útja Rabbijainak Szervezete a következő fölhívásban fordult a zsidókhoz: "Ezzel az imádságos összejövetellel a keresztények a Templom-hegy déli támfalát akarják saját szent helyükké változtatni, ahol Jézus újbóli eljöveteléért fohászkodnak, mert hitük szerint Jézus ezen a helyen prédikált és lépett be a szentély területére", olvasható többi között a rabbik fölhívásában, amely így folytatódik: "Ha a Hulda kapuinál megtörténik ez az imádságos összejövetel, a jövőben több ezer keresztény zarándok követi a példát, a mostani esemény szokássá válik, s a kereszténység megveti lábát a Szentély-hegy határában."

A legbefolyásosabb izraeli rabbik tiltakozása miatt valószínűleg nem kerülhet sor a Nemzetközi Keresztény Nagykövetség (a szentföldi Hit Gyülekezete - H. J.) meghirdette imádságos zsidó-keresztény vigíliára a október 15-én a jeruzsálemi Templom-hegy déli lejtőjén. Hiába való tehát a "nagykövetség" által világszerte kifejtett zsidóbarát propaganda, Izrael megszálló politikájának magasztalása. Binjámin Netanjáhu, Izrael háborús bűnös miniszterelnöke augusztus 26-án írt köszönőlevelet Jürgen Bühlernek, amiért a Nemzetközi Keresztény Nagykövetség világszerte támogatta az izraeli hadsereg Szilárd sziklafok fedőnevű hadjáratát a Gázai övezet ellen.

Izrael két országos főrabbija és más befolyásos rabbik azonban nem akarják, hogy a keresztények ennyire szeressék a zsidókat.

Hering József - Kuruc.info