Az Egyesült Államok eddig "nem vette túl komolyan" a dzsihadisták elleni harcot, akik jelentős területeket foglaltak el Irakban és Szíriában - jelentette ki vasárnap Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter az állami televízióban vasárnap sugárzott interjújában. Szavait a Mehr hírügynökség is idézte.

Azt hangoztatta, hogy Washington "különböző módokon segítette az ILIÁ-t (Iraki és Levantei Iszlám Állam, később csak Iszlám Állam, IÁ) Szíriában". Mint mondta, "a dzsihadisták az egyik nap Szíriát fenyegették, a másik nap már Irakot, s ez a fenyegetés más országokat is elérhet. Ezt a fenyegetést még nem értették meg komolyan, és még nem határozták el magukat komoly fellépésre" az amerikaiak a dzsihadistákkal szemben.

Megfigyelők utalnak rá, hogy az Egyesült Államok kezdeményezte nemzetközi koalíció létrehozását az IÁ elleni harcra, s ezt üdvözölte az iraki kormány is. Az amerikaiak Bagdad kérésére egyre több légitámadást indítanak a dzsihadisták ellen. Washington és a síita Teherán mindamellett tagadta eddig, hogy együttműködést terveznének a szélsőséges szunnita Iszlám Állam elleni küzdelemben.

"Nem fogunk katonai akciót egyeztetni vagy hírszerzési anyagokat megosztani Iránnal, és nincs is ilyen tervünk" - jelentette ki Marie Harf amerikai külügyi szóvivő. Az Egyesült Államok emellett "persze nyitott a közös (diplomáciai) fellépésre" Iránnal, "amint az a múltban is történt", főként Afganisztán esetében, ahol Teherán és Washington 2001 végén együttműködött Hamid Karzai elnök kormányzatának létrehozásában a tálibok megbuktatása után - tette hozzá a szóvivő.

Az iráni diplomácia egyik szóvivője tagadott bármilyen együttműködést az Egyesült Államokkal. Iráni illetékesek ugyanakkor többször is elmondták, hogy segélyekkel és tanácsokkal látják el a dzsihadisták ellen küzdő bagdadi kormányt és az iraki kurdokat, amint Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét is.

(MTI)