Ugrás a cikkhez
Reklám

A világ közvéleménye minden palesztin civil halála nyomán eltávolodhat Izraeltől, ám a nyilvánosság megnyeréséért vívott harc nem helyettesítheti az ország biztonságát - jelentette ki vasárnap az amerikai CBS televíziónak nyilatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

Netanjahu szerint a palesztinok "emberi pajzsokat" létesítenek a Gázai övezetben indított izraeli katonai támadás ellen. Az izraeli kormányfő szerint Izrael az általa alkalmazott halálos katonai erő miatti aggályok ellenére sem hagy fel azzal, hogy "megvédje a saját biztonságát".

A miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy "Izrael nem vesz célba civileket", noha a Hamász az szeretné, hogy a kamerák civilek holttesteit mutassák. Szava szerint a Hamászt hitelképtelenné kell tenni és le kell felfegyverezni.

Az izraeli miniszterelnök a CNN-nek kijelentette, hogy Hamász megszegte saját humanitárius fegyvernyugvási javaslatát, és hogy Izrael ilyen körülmények között mindent megtesz népének védelmében. Mint mondta, Izrael egyelőre nem hajlandó a fegyvernyugvás újabb meghosszabbítására.

"Izrael nem nem fogja megengedni, hogy egy terrorszervezet döntse el, mikor kényelmes a számára városainkra és népünkre tüzelni, és mikor nem az" - jelentette ki Netanjanhu a Fox Newsnak nyilatkozva.

(MTI)



Friss hírek az elmúlt 24 órából