Ugrás a cikkhez
Reklám

Izrael háborús bűncselekményeket követhetett el a polgári személyek megölésével, a lakóházak és kórházak elleni tüzérségi támadásokkal két hete tartó gázai övezeti offenzívájában - jelentette ki szerdán Genfben az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

Navi Pillay bírálta az Izrael elleni, válogatás nélküli Hamász-támadásokat is. Azt mondta, úgy tűnik, a palesztin szervezet és Izrael egyaránt megsértette a nemzetközi humanitárius jogot.



Navi Pillay, az indiai, tamil származású főbiztos - órákon belül ki fog róla derülni, hogy nácifasiszta

Az ENSZ emberi jogi tanácsának rendkívüli ülésén a 47 tagú testület úgy határozott Genfben, hogy vizsgálatot indítanak az izraeli offenzíva során "esetlegesen" elkövetett jogsértések feltárására. A palesztinok által kezdeményezett határozatot 29 állam támogatta, az Egyesült Államok "természetesen" ellene szavazott, 17 ország, köztük több zsidóbérenc európai uniós tagállam pedig tartózkodott.

A főbiztos az ülésen tett felszólalásában kétségbe vonta azt, hogy Izrael mindent megtesz a civil áldozatok elkerülése érdekében. Pillay mindkét felet nyomatékosan felszólította arra, hogy védje meg a civil lakosságot a gázai harcok során. Ha valaki nem tartja tiszteletben ezeket a nemzetközi jogokat, akkor felmerül a veszélye annak, hogy háborús és emberiség elleni bűncselekményeket követ el - hangoztatta.

Amerika mellett az EU is a talmudista gyermekgyilkosokat védi

A világszervezet genfi jogi fórumát a palesztinok, Egyiptom és Pakisztán kérésére hívták össze. Az Egyesült Államok és az európai országok nem támogatták a rendkívüli ülés összehívását.

Az ENSZ genfi tanácsának izraeli képviselője visszautasította Pillay "szemrehányásait", hangsúlyozva "Izrael önvédelemhez való jogát". Eviatar Manor leszögezte: a Hamász ezzel szemben háborús bűnt követ el és Izrael célja nem más, mint "a szélsőséges szervezet katonai infrastruktúrájának megsemmisítése". Azt hazudta: a Gázai övezet lakói nem Izrael ellenségei.

Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter a vitában azt követelte, hogy a nemzetközi közösség tegye felelősségre vonhatóvá Izraelt szörnyű tetteiért.

Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint 121 gyerek vesztette életét, és több mint 900 sebesült meg eddig a Gázai övezetben július 8-án kezdett izraeli támadásokban. (Bizonyára ők a katonai infrastruktúra...) A zsidó terrorállam mészárlása során már több mint 640 palesztin halt meg, többségük civil. Izraeli oldalon 31 halottat regisztráltak, az áldozatok közül 29 katona, kettő pedig polgári személy.

(MTI korrigálva)



Friss hírek az elmúlt 24 órából