Tüzet nyitott egy férfi a járókelőkre Brüsszel belvárosában, a zsidó múzeum előtt, hárman meghaltak, egy ember pedig súlyosan megsebesült - közölte szombaton a brüsszeli tűzoltóság szóvivőjére hivatkozva a Le Soir, Belgium legnagyobb példányszámú francia nyelvű napilapja internetes oldalán. A belgiumi zsidó hitközség elnöke szerint a múzeumot "mostanában" nem fenyegették meg, a belügyminiszter szerint mégis antiszemita támadás történt.

A La Libre Belgique, a második legolvasottabb francia nyelvű napilap egy negyedik halálos áldozatról is tudni vél, emellett pedig arról is beszámolt, hogy egy szemtanú feljegyezhette annak az autónak a rendszámát, amellyel a támadó érkezett, majd elmenekült. A híroldal azt írja, hogy délután négy óra előtt pár perccel egy Audi állt meg a zsidó múzeum bejáratának közelében, a parkoló autók mellett, majd az utas és a vezető is kiszállt. Ez utóbbi a beszámoló szerint két táskát tett a földre, majd tüzelni kezdett a járókelőkre. Ezt követően visszaült az autóba és elhajtott. Az utas sorsáról egyelőre semmit sem tudni.

Guido Van Wymersch, Brüsszel Ixelles nevű kerületének rendőrfőnöke, illetve a terrorfenyegetettséget értékelő rendőri egység is megerősítette, hogy a támadásban két nő és egy férfi vesztette életét.

"Teljesen véletlenül" a közelben tartózkodott a külügy- és a belügyminiszter is

"Teljesen véletlenül" a közelben tartózkodott Didier Reynders belga külügyminiszter is, aki a beszámoló szerint maga is szemtanúja volt a merényletnek. "Hallottam a lövéseket, levetettem magam a földre, ahol több test is hevert" - számolt be a történtekről a sajtónak a politikus, aki később a Twitteren azt írta: megrázták a zsidó múzeumnál történt gyilkosságok, gondol az áldozatokra, akiket a saját szemével látott a helyszínen, és együtt érez családtagjaikkal.

Szintén a közelben tartózkodott a belügyminiszter, Joelle Milquet is, aki pár perccel Reynders után ért a támadás helyszínére, és úgy nyilatkozott: "minden arra utal, hogy antiszemita támadás történt". Elio Di Rupo belga miniszterelnök ugyancsak a Twitteren keresztül tudatta: mélyen megrázták a történtek, és részvétét fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak.

A helyszínen Julien Klener, a belgiumi izraelita hitközség elnöke a La Libre Belgique-nek úgy nyilatkozott: a múzeumot mostanában nem fenyegették meg. Yvan Mayeur, Brüsszel polgármestere az RTL-TVI tévécsatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy valószínűleg terrortámadás történt. A rendőrség nyomon van - mondta.

(MTI nyomán)

Frissítés: Három férfit és egy nőt elfogtak az eset után