A vasárnap esedékes krími népszavazás összhangban áll a nemzetközi joggal - jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki elutasította a vádat, miszerint a Krím félsziget hovatartozásáról szóló népszavazás illegális lenne.




A Kreml vezetője telefonon egyeztetett Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral egyebek között a krími helyzetről. A beszélgetés során Putyin "megerősítette, hogy a referendum lebonyolításáról szóló döntés teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi jog normáival és az ENSZ alapokmányában foglaltakkal" - olvasható a Kreml közleményében.

Az orosz elnök nyilatkozatával elutasította a nyugati országok vádjait - miszerint a Krím félsziget hovatartozásáról szóló népszavazás illegális -, és világossá tette, hogy a referendumot az előzetes tervek szerint megtartják vasárnap.

Frissítés: A krími népszavazásnak nem lesz sem jogi hatása, sem politikai legitimációja - legalábbis a NATO-főtitkár szerint

Az ukrajnai Krími Autonóm Köztársaságban vasárnap tervezett népszavazás az ukrán alkotmány és a nemzetközi jog közvetlen megsértésének minősül, és ha valóban megtartják, annak nem lesz sem jogi hatása, sem politikai legitimációja - szögezte le péntek esti nyilatkozatában Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára. Mint a nyilatkozatból kiderül, az atlanti szövetség első számú civil tisztségviselője továbbra is "nagy aggodalommal figyeli" az ukrajnai fejleményeket.



Rasmussen sejti, hogy a medve nem játék

Rasmussen felhívta a figyelmet arra, hogy a referendum megrendezése aláásná az ukrajnai válság "békés és politikai megoldását" célzó erőfeszítéseket, ellentétben állna az Egyesült Nemzetek alapokmányának elveivel, márpedig - tette hozzá - életbevágó, hogy ezeket az elveket tartsák be.

Az Orosz Föderációnak - emelte ki Anders Fogh Rasmussen - felelősségteljesen kell eljárnia, teljesítenie kell a nemzetközi jogból fakad kötelezettségeit, és igazodnia kell a NATO-Oroszország Tanács, valamint a Békepartnerség elveihez. "Esélyt kell adni a párbeszédnek és a tárgyalásoknak annak érdekében, hogy sikerüljön enyhíteni a helyzetet, és megtalálni a politikai megoldást" - olvasható a NATO-főtitkár végletekig polkorrekt nyilatkozatában.

Szombati frissítések: Kijev azonnali hatállyal feloszlatta a Krími Autonóm Köztársaság törvényhozását

Az ukrán parlament szombaton azonnali hatállyal feloszlatta a Krími Autonóm Köztársaság törvényhozását, amely népszavazást írt ki a Krím félsziget státusáról.

Az ukrán parlament alsóházában a jelenlévő 296 képviselő közül 278 szavazta meg a krími törvényhozás feloszlatásáról szóló határozatot, amely összhangban áll az alkotmánybíróság pénteken hozott, a krími népszavazást törvényellenesnek minősítő döntésével.

Az alkotmánybíróság pénteken azt is elrendelte, hogy állítsák le minden választási bizottság működését, illetve megtiltotta a krími hatóságoknak a népszavazás lebonyolításának finanszírozását.

Mindazonáltal és a kijevi döntések dacára a Krím félszigeten minden készen áll a vasárnap tartandó népszavazáshoz. A félsziget székhelyén, Szimferopolban nyugalom uralkodott szombaton, de erős a fegyveres jelenlét az utcákon.

2. frissítés: Menetrend szerinti orosz vétó az ENSZ BT-határozatra

Oroszország megvétózta szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a határozatot, amely törvényellenesnek nyilvánította volna a Krím jövőbeni státusáról tartandó népszavazást. Kína tartózkodott.

A Washington kezdeményezésére kidolgozott határozattervezetben a BT ismételten állást foglalt volna Ukrajna "szuverenitása, függetlensége, egysége és területi épsége" mellett. A tervezet ellen Oroszország vétót emelt, Kína - amely a világszervezetben Moszkva "szövetségesének" számít - tartózkodott. A tervezetet támogató többi tizenhárom ország eleve tudatában volt az orosz vétónak, mégis szükségesnek látták annak előterjesztését, így demonstrálva, hogy ellenzik a Krím félsziget "Moszkva általi bekebelezését" (értsd, visszacsatolását - a szerk.).

(MTI nyomán)

Kapcsolódó: Amerikai felderítő drónt semmisítettek meg a Krím félsziget fölött