Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem akar az egykori Osztrák-Magyar Monarchiára emlékeztető emléktáblákat látni épületein a cseh hadsereg.

"Az osztrák-magyar véderőre való hivatkozás egyebek között azért nem elfogadható, mert egy olyan hatalom eszközéről van szó, amely kirobbantotta az első világháborút és a balkáni hadszíntéren egy sor háborús bűnt követett el a civil lakosság ellen" - olvasható a hazug indoklásban, amellyel a cseh hadsereg illetékes bizottsága elutasította egy prágai hagyományőrző csoport kérését egy emléktábla elhelyezésére.

A táblát a csoport a Pohorelec városrészben lévő történelmi kaszárnya épületén szerette volna elhelyezni, amely a múltban hosszú éveken át a Praha nevű császári és királyi lövészezrednek adott otthont.

Az ezredet természetesen bevetették az első világháborúban, de 1919-ben már az új csehszlovák hadsereg részeként először Tesínben a lengyelek ellen, majd Szlovákiában (sic!) a magyar hadsereg ellen harcolt - mondta Benedikt Cervinka, a civil társulat egyik vezetője a Lidové Noviny című prágai lapnak. Szerinte a Praha nevet viselő lövészezredben számos olyan személyiség volt, aki később a csehszlovák hadsereg tisztje, illetve a cseh kulturális élet elismert személyisége lettek.

Cervinka közlése szerint az első világháború idején és 1919-ben a Praha ezredben mintegy 30 ezer katona fordult meg, felük elesett a harctéren. A prágai kaszárnya falára tervezett táblával elsősorban az ő emléküket kívánnák megőrizni.

Az emléktábla tervezett szövege - "A Praha császári és királyi lövészezred 1914-1918 közötti nagy háború idején, valamint 1919-ben Szlovákiában elesett katonái emlékére" - azonban a hadsereg véleménye szerint nem az elesetteknek, hanem a császári-királyi lövészezrednek állítana emléket.

Benes-dekrétumok igen, a történelmi jelképek nem

A cseh hadsereg épületein nem lehetnek olyan emléktáblák, amelyek Ausztria-Magyarország hagyományait idézik - állítja Josef Turek, a katonai hagyományok és jelképek bizottságának elnöke.

"Hadseregünk hagyományainak forrása a légió. Az osztrák-magyar hadsereg cseh áldozatairól ugyan nem mondunk le, de nem ők azok, akik államunkat (akkor Csehszlovákiát) létrehozták" - nyilatkozott a konzervatív újságnak Turek.

Bár az egyeztetések folytatódnak, a Lidové Noviny szerint nem valószínű, hogy a cseh hadsereg meghátrál ez ügyben.

Az ügy érdekes fejleménye, hogy a vita felkeltette az osztrákok érdeklődését is, és Salzburg városa felajánlotta a cseh hagyományőrzőknek, hogy emléktáblájukat a város anyagi támogatásával helyezzék el az ottani régi kaszárnya épületén. A Praha lövészezred ugyanis az első világháború idején egy ideig Salzburgban állomásozott. Benedikt Cervinka szerint a prágai hagyományőrzők pozitívan viszonyulnak az osztrákok ajánlatához.

(MTI nyomán)



Friss hírek az elmúlt 24 órából